A fogkrém íze

Ugye, hogy válóok, ha valaki nem csavarja vissza a fogkrémes tubus tetejét, meg az is, ha nem alulról fölfelé nyomja ki a krémet, hanem összenyomorgatja a közepét – L. (nem a kelkáposztás) szózuhatagja ugyan vészesen hangzott, de aztán elnevette magát, legyintett egyet, és ott hagyott bennünket, asszonyokat a konyhában, pletykáljunk, beszéljük meg legutóbbi könyv- és filmélményeinket, gyereknevelési elveinket – holott akkor nekem már régen nem voltak. Mire nagyocskák lettek a gyerekeim, biztos voltam benne, hogy minden gyerek nevelhetetlen, a gének játéka az egész életformánk, magatartásunk, viselkedésünk, azaz mindannyian nevelhetetlenek, tehát neveletlenek vagyunk, csak néha úgy teszünk, mintha.

Mintha lett volna gyerekszobánk, mintha legalább három nevelőnőnk lett volna, azokról már nem is beszélve, akiket mintha az asztal körül kergettek volna, mert sem szép szóra, sem parancsra nem ették meg a prágai sonkát. Ennek jegyében veszünk magunkon erőt, amikor az ölünkbe simítjuk a szalvétát, mielőtt bekanalaznánk a levest, a villa végére tűznénk a húsfalatot, és a fonákjára kapirgálnánk a körítést, mert azt is így illik. Ám ugyancsak ennek jegyében – hiszen senki sem látja – kapjuk be a reggelit állva, a konyhaszekrénynek támaszkodva, közben fél szemmel azt lesve, nem fut-e ki a kávé a kotyogóból, fél füllel a rádióra tapadva, mennyi a pontos idő, kisüt-e ma is a nap, netán kapjuk a hónunk alá az ernyőt, mert a mennyei áldás bármely pillanatban nyakunkba zúdulhat. Aztán következhet a fogmosás. A krém kipasszírozása a tubusból, hogy ne kávészagot, hanem az üdítő fogfehérítő mentolos illatát leheljük a villamoson tülekedők arcába. Hát ki képes olyankor arra ügyelni, hogyan nyomorítja a tubust, visszacsavargatja-e a gyűszűnyi tetőt, amely pont ilyenkor, amikor a legsürgősebb, ötvenszer kicsúszik az ujjaink közül, hol a mosógép, hol pedig a fürdőszoba legeldugottabb zugában landol, megkeserítve a friss ízeket? Ember legyen a talpán. Márpedig mi csak gyarló aszszonyok vagyunk, nem a teremtés koronái, igaz, a koronát viselő fej nyaka, de miért nem lehet ezt elnézni? Miért éppen a tubus határozza meg az egykor hitvesinek indult, de házastársivá fajult kapcsolatot? Ennek csak a precíz férfiak a tudói, akik képesek messzemenő következtetéseket levonni akár egy tubus formájából, átalakításából is. Hol itt az alkotó elme egykor mindent megbocsátó szemlélete? Mert – állítólag – aki ilyesmire (mármint a tubus deformálására) képes, annak az esze máshol jár, ha virslit főz, azt is képes odakozmálni.