A fiatalkori cukorbetegség és az alkohol

<p>A gyermekkorban kezdődő cukorbetegség halálozása az utóbbi évtizedekben lényegesen csökkent, de a fiatal felnőttkorban cukorbajossá válók sokszor drog vagy alkohol áldozataivá válnak.</p>

Finn kutatók szerint ez főleg a mai társadalom túlságosan megengedő viselkedésének következménye.

A gyermekkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődő, egyes típusú cukorbetegség gyakran súlyos egészségügyi problémát, gyakoriak a szövődményei. A korai fölismerés és a korszerű kezelés azonban lényegesen megváltoztatta a betegek túlélési esélyeit.

Valma Harjutsalo és munkatársai ezt a változást mérték fel Finnországban, ahol az 1-es típusú cukorbetegeket a diagnózis pillanatától gondosan nyilvántartják. A munkacsoport 17 306 cukorbeteg sorsát vizsgálta, akik 1970 és 1999 között még nem múltak el 30 évesek. A betegek egészségi állapotának alakulását átlagosan 21 éven keresztül követték.

Az adatok azt mutatták, hogy 1970 és 2007 között a gyermekkorban kezdődő cukorbetegség kezelési eredményei jelentősen javultak, sokkal kevesebb fiatal beteg halt meg, mint a korábbi időszakban. A kutatók szerint ez annak köszönhető, hogy ritkábban fordultak elő a cukorbaj szövődményei, mint a régebbi évtizedekben.

A kedvező gyermekkori eredményeket beárnyékolta, hogy a fiatal felnőttkorban cukorbeteggé váló páciensek sorsa ugyanebben az időszakban határozott romlást mutatott. A finn statisztika azt igazolta, hogy fiatal felnőttkorban az 1-es típusú cukorbetegek halálozása növekedett, és a halál oka az esetek 39 százalékában alkoholizmus vagy kábítószer volt.

"Ezek az adatok világosan mutatják, milyen fontos a szoros orvos-beteg kapcsolat és a fiatal betegek folyamatos tájékoztatása az alkohol veszélyeiről, különösen a jelenlegi társadalomban, ahol a rendszeres és gyakran jelentős alkoholfogyasztás általánosan elfogadott" - írják dolgozatukban a kutatók, melyet a British Medical Journal közölt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?