A Facebook-on lepleződött le egy bigámista

Los Angeles |

<p>Bigámia vádjával kell szembenéznie a bíróságon egy amerikai férfinak, miután "elsőszámú" feleségének a Facebook potenciális ismerősként ajánlott egy másik nőt, akinek fényképei között akadt egy olyan, amelyen férje és az ismeretlen nő esküvői tortával láthatók.</p>

Alan L. O'Neill először 2001-ben kötött házasságot, majd elköltözött, megváltoztatta a nevét és felhtehetően ismét megnősült, ám előtte a korábbi frigyet nem bontotta fel.
A Pierce megyei vizsgálóbíró, Mark Lindquist szerint az első feleség a kép láttán felhívta férje anyját. Ezután nem sokkal O'Neill megjelent nála, és kijelentette, hogy még mindig házasok, annak ellenére, hogy a nő felszólította a válásra. Egyúttal utasította egyesszámú nejét, hogy tartsa titokban mindazt, amit megtudott. A nő azonban felkereste a hatóságokat.
Egyelőre még nem világos, hogy a pár miért nem vált el, miután külön élte, illetve hogy O'Neill legalább második házasságkötése előtt miért mulasztotta el felbontani az elsőt. Ez a tévedés azonban akár egyéves börtönbüntetésbe kerülhet neki.
A Facebook létezése óta számos szakítást okozott. Egy, a tavalyi évben készült felmérés szerint Nagy-Britanniában a válások harmadában említi meg valamelyik fél a közösségi oldalt mint a kapcsolat egyik megrontóját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?