A dolgozó szülőknek nem jár emelés

Pozsony. Rosszul járhatnak a dolgozó szülők, ha a szociális- munka és családügyi minisztérium megvalósítja a gyermekgondozási segélyre vonatkozó elképzelését. A szaktárca az élethelyzetektől függően fizetné ezt a támogatást, a legmagasabb összeget a gyermeküket nevelő, nem dolgozó anyák kapnák.

Pozsony. Rosszul járhatnak a dolgozó szülők, ha a szociális- munka és családügyi minisztérium megvalósítja a gyermekgondozási segélyre vonatkozó elképzelését. A szaktárca az élethelyzetektől függően fizetné ezt a támogatást, a legmagasabb összeget a gyermeküket nevelő, nem dolgozó anyák kapnák. „A gyes esetében három különböző összeget akarunk bevezetni. A legmagasabbat az a szülő kapja, aki maga neveli gyermekét, ennek összegét fokozatosan emelni akarjuk” – mondta lapunknak korábban Viera Tomanová miniszter. Esetükben három év alatt 7100 koronára emelkedne a gyes összege, idén júliustól 4850 koronára, vagyis mintegy 400 koronás emelésre számíthatnak. A dolgozó szülők azonban ennél alacsonyabb támogatásban részesülnének, nekik a gyes maradna a jelenlegi szinten, vagyis várhatóan csak a tavaly szeptembertől érvényes 4440 korona jár majd nekik. „Ezt valójában nem tartom gyesnek, hanem valamiféle állami támogatásnak a gyermekneveléssel kapcsolatos szolgáltatások biztosításához” – mondta a miniszter. Újdonság azonban az az elképzelés, hogy a szaktárca támogatná azokat a szülőket is, akik állami segítséggel működő intézménybe, például óvodába járatják gyermeküket. Ők jelenleg nem jogosultak a gyesre, mivel az állam az óvodák, bölcsődék fenntartásához hozzájárul, tehát közvetett támogatásban részesülnek. Ez azonban jóval alacsonyabb lenne a másik kéttípusú gyes összegénél, a tárca mindössze 1000 koronát javasol havonta. A gyes továbbra is a gyermek három éves koráig jár majd. 2008-tól a gyes további jelentős emelése várható, az állam a jövő évtől már 5540 koronát, 2009. október elsejétől pedig 7100 koronát adna, feltehetően azonban csak azoknak a szülőknek, akik gyermeküket maguk nevelik. Kérdés, hogy mennyibe fog ez kerülni. Tavaly mintegy 200 koronával emelkedett a gyes, ez idén 342 millió korona többletköltséggel jár, ha 2008-ban több mint ezer koronával akar többet adni a minisztérium, az 1,7 milliárd korona pluszkiadást jelent. Még nagyobb költséggel jár majd a 2009-re tervezett emelés. (lpj)

Mekkora lesz a gyes összege*

– a szülő személyesen neveli gyermekét

– 2007 július 1-től 4850 Sk

– 2008-ban 5540 Sk

– 2009-ben 7100 Sk

– a szülő tanul, dolgozik, gyermekét más személy neveli, vagy állam által nem támogatott magánintézménybe adja (magánbölcsőde) 4440 Sk

– a szülő tanul, dolgozik, gyermekét állam által támogatott intézménybe adja (óvoda) 1000 Sk

*A gyes összege jelenleg 4440 korona. (Forrás: szociális ügyi minisztérium)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?