A Curiosity augusztus 6-án landol a Marson

Cape Canaveral |

<p>A Curiosity (Kíváncsiság) nevű legújabb marsjáró a tervek szerint augusztus 6-án landol a vörös bolygón és kezdi meg egyfajta robotgeológusként az élet lehetséges nyomainak kutatását az égitesten az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA bejelentése szerint.</p>

A NASA 1970-es években indított és mikrobák gyűjtésére kitalált Viking-missziójával szemben az új szerkezet - hivatalos nevén a Mars Science Laboratory - olyan pontok után kutat majd a bolygón, amelyek egykor alkalmasak lehettek az életre és megőrizték ennek nyomát.

A Curiosity elsődlegesen geológiai expedíció - hangsúlyozta a küldetés egyik vezető tudósa, John Grotzinger, a Kaliforniai Műszaki Egyetem, a Caltech geológusa. Emlékeztetett arra, hogy a marsjáró úti célja a marsi egyenlítőtől közvetlenül délre fekvő Gale-kráter.

Tudósok feltételezése szerint a kráter 3,5-3,8 milliárd évvel ezelőtt jött létre, amikor a Mars, a Föld és a Naprendszer többi bolygója rendszeres "meteortámadásoknak" volt kitéve. A Gale-kráter legnagyobb érdekessége nem a képződmény 154 kilométeres gödre, hanem az az öt kilométeres törmelékhegy, amely a kráter talajából emelkedik ki. Szakértők úgy vélik, a törmelék a krátert egykor megtöltő üledékből van. Remények szerint ennek vizsgálatávall a Curiosity segít felfejteni a Mars geológiai történetét.

Korábbi küldetések révén a tudósok feltételezik, hogy a bolygó egykor melegebb és nedvesebb volt a ma hideg és száraz sivatagos égitestnél. A Marson szolgáló felfedező járművek - ma már csak a Spirit - találtak olyan ásványokat, amelyek a Földön csak víz révén képződhetnek. Az emberiség által ismert élet alapfeltételei közé tartozik a folyékony víz, a Curiosity feladata lesz feltárni, hogy más feltételek - az energia- és a karbonforrás - nyomai is megvoltak-e a vörös bolygón.

A Curiosity már úton van a Mars felé, több tízmillió mérföldet hagy maga mögött, mire augusztus 6-án közép-európai idő szerint reggel fél 7-kor landolni fog.

A NASA 2003-ban kezdte el tervezni a 2,5 milliárd dolláros összköltségű projektet. A közel egytonnás Curiosity kétszer olyan hosszú és legalább ötször olyan nehéz, mint a korábbi marsautók bármelyike. A marsjáró fedélzetén tíz műszer működik majd, közülük kettő végzi a robotkarok által begyűjtött kőzetminták elemzését.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?