A családtervezés jövője

Czeizel Endre a Selye János Egyetemért Alapítvány meghívására járt KomárombanVas Gyula felvételeAz enetika – a családtervezés jövője? címmel tartott rendkívül érdekes, tanulságos és elgondolkodtató előadást nemrégiben Komáromban Czeizel Endre, a világhírű magyar genetikus. Közvetlen, humorral fűszerezett előadásmódjával most is lenyűgözte hallgatóságát.

Előadásának első részében azt fejtegette, hogy napjainkban a nők mely életkor-intervalluma tekinthető optimálisnak a terhesség és a szülés szempontjából. Míg 150 évvel ezelőtt egy családban átlagosan 11 gyermek született – ami eleve meghatározta a nők társadalmi szerepét –, ma Magyarországon ez a szám mindössze 1,5. A nők egyre később vállalkoznak a szülésre, hiszen először megpróbálják felépíteni karrierjüket. Sokan aztán 35 év körül úgy gondolják, hogy már ki is futottak az időből, és ha addig nem szültek, a várható kockázatoktól tartva (főleg, hogy a gyermek esetleg Down-kóros lesz) már nem is fognak. Általánosságban elterjedt nézet ugyanis, hogy a szülés idejét tekintve biológiai szempontból a 20–35 év közötti időszak tekinthető optimálisnak. A társadalmi szempontok azonban mást diktálnak. „Igaz ugyan, hogy 35 év felett növekszik a magzati kockázat, és kimutathatóan magasabb a kromoszóma-rendellenesség aránya, ám a magzati kromoszómavizsgálattal meg lehet állapítani, hogy Down-kóros lesz-e a gyermek – magyarázta Czeizel Endre. – Ha kiderül a rendellenesség, a nők általában megszakítják a terhességüket.” ĺgy aztán az utóbbi években az a paradox helyzet állt elő, hogy Magyarországon a Down-kóros gyermekek túlnyomó részét a 35 évnél fiatalabb nők szülik, mert nálunk nem végzik el automatikusan ezt a vizsgálatot. „Véleményem szerint tehát egyáltalán nem kell félniük még a harmincas éveik végét, illetve a negyvenes éveik elejét taposó nőknek sem a gyermekvállalástól” – sommázta véleményét a genetikus.

Sajnos, napjainkban egyre több az egygyermekes család. Pedig bizonyított tény, hogy az egykék hátrányos helyzetűek és veszélyeztetettebbek a többgyermekes családban felnövő társaiknál. Amellett, hogy nehezebben szocializálódnak, ami elkényeztetésükből és önzésükből adódik – hiszen nem gyakorolhatták kicsi koruktól a megosztás elvét –, gyakoribbak náluk a szenvedélybetegségek, mint például a depresszió, az öngyilkosság aránya, de a magas vérnyomás is. Az allergiás betegségekben is kétszer olyan gyakran szenvednek, mint akik nincsenek egyedül. Sőt, értelmi adottságaik a potenciális lehetőségekhez mérten alacsonyabbak, mint ha volnának testvéreik. „A szülők legnagyobb jótéteménye elsőszülöttükkel tehát az, ha testvérrel ajándékozzák meg” – hallhattuk az előadótól.

A továbbiakban azoknak a kutatásoknak az eredményeiről beszélt, amelyek a lány-, illetve fiúgyermeket nemző ondósejtek szétválasztására irányulnak. Ezek ma már olyan sikeresek, hogy például Ausztráliában a házaspárok megválaszthatják a második gyermekük nemét. Nem váltak valóra azok a félelmek, hogy ennek következtében majd több fiúgyermek jön a világra; a szülők ugyanis általában ellenkező nemet választanak második gyermeküknek, mint amilyen az elsőszülöttüké. Ugyanakkor a program bevezetésének köszönhetően Ausztráliában 20 százalékkal megnőtt a gyermekvállalási kedv. „Magyarországon felmérés készült arról, hogy a szülők két-három egynemű gyermekük után vállalnának-e további utódot, ha biztosak lennének abban, hogy az már a másik nemhez tartozik. A megkérdezett 80 ezer pár közül 68 százalék igennel válaszolt – mondta Czeizel Endre. – Hazánkban vita folyik arról, hogy engedélyezzék-e az Ausztráliában bevált módszert. Figyelembe véve, hogy az ország lakossága évente 25 ezerrel fogy, és e módszernek köszönhetően nálunk is megnövekedne a születések száma, én mindenképpen támogatnék egy ilyen kezdeményezést.”

Az előadásból természetesen nem hiányozhatott a fogamzásra való felkészülés témaköre sem. Bár napjainkban a jövendő szülők már nagyon sokat tehetnek azért, hogy egészséges gyermekük szülessen, a terhességek fele még mindig a „csak úgy összejött” kategóriába tartozik. Pedig a felkészülést, konkrétan a magzatvédő vitamin szedését már egy hónappal a fogamzás előtt meg kellene kezdeni. A fogamzás utáni 15. napon ugyanis megkezdődik az őssejtek differenciálódása, és ettől kezdve a legtöbb dolog már „eldöntetett”. A magzatvédő vitamin, amely 11 vitaminból, 4 nyomelemből és háromféle ásványi sóból tevődik öszsze, 4-ről 2 százalékra, tehát felére csökkenti a fejlődési rendellenességek arányát. Az USA-ban gyorsan reagáltak erre a felfedezésre, és 1998-ban kötelezővé tették a liszt magzatvédő vitaminnal történő dúsítását. „Ránk, férfiakra jellemző butaság, hogy a rendelet bevezetésekor amerikai férfiak tucatjai vonultak az utcára, így tiltakozva a kormány döntése ellen – mondta a genetikus. – Azóta bebizonyosodott, hogy a magzatvédő vitaminnak, pontosabban egyik összetevőjének, a folsavnak köszönhetően 20 százalékkal csökkent a szív- és érrendszeri betegségekben elhunytak aránya. Nemrégiben egy nemzetközi orvoskonferencián felvetődött az a kérdés, miszerint nem követ-e el emberiség elleni bűntettet az a kormány, illetve felelős miniszter, aki nem vezet be a gyakorlatba olyan módszert, amellyel csökkenteni lehet az elhalálozást? Talán kicsit erős a megfogalmazás, de van benne valami...” Magyarországon egyébként 1998. augusztus 20-án kezdték forgalmazni az ún. Táltos kenyeret, amely folsavval és egyéb vitaminokkal dúsított termék.

Czeizel Endre arról a félrevezető reklámkampányról is szólt, amely Amerika-szerte dívik: a plakátokról aranyos csecsemők mosolyognak a járókelőkre, a szöveg pedig arra szólít fel, hogy ki-ki kívánsága szerint rendeljen utódot. Válassza ki a szeme, haja színét, a magasságát, azt, hogy zenei vagy sporttehetség legyen-e (bár zárójelben megjegyzik, hogy egy újabb Mozartot, esetleg Steffi Grafot nem garantálnak) és így tovább. „No, ezt a »gyereket rendelésre« modellt gyorsan felejtsék el, mert ez úgy hülyeség, ahogy van – szögezte le. – Viszont az ember teljes génállományának megfejtésével óriási lehetőségek nyílnak a rendellenességek kiküszöbölésére. Az orvoslás kezdetén a betegség gyógyítása volt a cél, majd fokozatosan ráébredtünk a megelőzés fontosságára. A jövő viszont a családorientált genetikai vizsgálatoké. Hamarosan eljön az idő, amikor mindenki ismerni fogja saját géntérképét, és azt is, milyen betegségben fog meghalni. Lehet, hogy sokak számára kissé morbidnak tűnik, de ha tudjuk, milyen betegségre vagyunk hajlamosak, megelőzése, illetve minél későbbi megjelenése érdekében is sokkal többet tehetünk.” Az egyén várható betegségei már a magzati stádiumban ismertek lesznek, ám itt fennáll annak a veszélye, hogy a szülők a legkisebb hiba esetén sem akarják majd megtartani gyermeküket. Pedig senki sem tökéletes, a 30 ezer gén közül legalább 5 hibásat mindenki hordoz magában. A genetikus egy magyarországi felmérésre hívta fel a figyelmet: 2600 nőt arról kérdeztek, hogy megtartaná-e magzatát, ha a kromoszómavizsgálat során kiderülne, hogy felnőtt korában fia homoszexuális lesz. 92 százalékuk nemmel válaszolt. Ugyanakkor tudni kell, hogy a művészek 10 százaléka homoszexuális; Leonardo da Vinci, Michelangelo, Csajkovszkij, Pilinszky János vagy Mensáros László szintén ehhez a genetikai kisebbséghez tartozott. Szabad lett volna az emberiséget megfosztani tőlük? „A tudomány isteni hatalmat ad a kezünkbe, de nem vagyok biztos, hogy méltók vagyunk rá” – mondta. Előadását mégis optimista hangnemben zárta: „Ha megismerjük a géneket és a genetikai hajlamot provokáló, illetve kivédő hatásokat, akkor nem elszenvedői, hanem aktív irányítói lehetünk sorsunknak.”