Azok kedvéért, akik szeretnek a Mixersuliba járni, ma egy új koktél rejtelmeit tárjuk fel, így ez lesz a hatodik közösen elsajátított finomság! Nem garantáljuk, hogy mindenkinek tetszeni fog, talán egy kicsit ínyencnek kell lenni hozzá, mert nem egy átlagos, megszokott ízharmónia fog születni a hozzávalókból.
A Cindarella koktél
Nem véletlenül mondtuk azt, hogy sejtésünk szerint nem egy mindenki által kedvelt italt varázsolunk ma a koktélospohárba, hiszen érdekes párosításban szerepelnek a belevalók. Kissé egzotikus vagy akár mediterrán ízvilágot teremt majd körénk ez a koktél, melyet fogyasztva tényleg valamilyen trópusi tájra képzelhetjük magunkat. S valójában azt hiszem, jobb is lenne ott elfogyasztani, hiszen úgy lenne igazán hiteles! A hozzávalók ugyanis a következők: 2 cl kókuszszirup, 1 cl Grenadine, 8 cl ananászlé, 8 cl narancslé. 2 cl tejszín.
Nem biztos, hogy mindegyik alkotóelemmel kapcsolatban egyértelmű számodra, hogy mi is az, ezért kisegítelek. Valójában egyről tuti, hogy jó, ha elmagyarázzuk, ez pedig a Grenadine. A pontos megnevezés szerint ez egy piros, szeszmentes gránátalmaszirup, amit italok színezésére és édesítésére használunk, mint jelen esetben is. Érdekes párosításnak tartom a kókuszt és az ananászt, továbbá a narancsot és a gránátalmát, de a koktéloknak ez a lényege, ettől különlegesek, hogy nem olyan átlagosak és sablonosak.
Tejszínes koktélt se nagyon készítettünk eddig, így talán épp most jött el az ideje! A shakerbe tegyünk tört jeget, öntsük rá a kókuszszirupot, a Grenadine-t, az ananászlevet, a narancslevet, végül a tejszínt! Jó erősen, és jó alaposan rázzuk össze és előre hűtött koktélos pohárba töltsük át az egészet! Válasszuk ki a hozzávalók közül például az ananászt és díszítsük ezzel a pohár szélét. Egy ananászkarika nagyon szép dísze lehet egy ilyen egzotikus koktélnak.
S ha úgy gondolod, még egy kis koktélcseresznye is dukálhat hozzá az ananász mellett. Sokan kifejezetten kedvelik igazi gyümölcs kíséretében elfogyasztani koktéljukat. Ezzel készen is volnánk és már lehet is fogyasztani. Reméljük, elnyerte a tetszéseteket ez az új koktél, s ha igen, akkor nagy szeretettel várunk benneteket a holnap is! Hiszen tudjátok: az iskolánk kapuja előttetek mindig nyitva áll! (s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.