A borospalack mellé borkorcsolya dukál

A szeptembertől szerveződő bornapokon, s általában a szüreti időszakban sokszor elhangzik a szakemberek érvelése: a mértékletes borozás jó hatással van a szervezetünkre. Napi egy-két deci bor elfogyasztása a vérnyomást és a koleszterinszintet, s talán még a rák kialakulásának a veszélyét is csökkenti. Akinél viszont nagyobb a mérték, az jól teszi, ha némi étket is fogyaszt a bor mellé, a kellemetlen utóhatások enyhítésére.

A borok – antiszeptikus, erősítő, kedvező élettani, étrendi hatásuk alapján – természetes gyógyszereknek is tekinthetők. Ilyetén hatásuk már az ókortól ismeretes. Az ókori hellének estefelé külön összejöveteleket rendeztek, melyek fő napirendi pontja az ivászat volt. Ezeket a találkozókat szümpozion néven illették. (E szó manapság tudós tanácskozásokat juttat eszünkbe, eredeti és sokkal ledérebb jelentése eltűnt.) Az első órákban a vendégek inkább csak ettek, aztán a kupákat emelgették. Eközben szárított gyümölcsöt, mandulát, szőlőt rágcsáltak. Vagyis a bornapokon oly változatosságban felvonuló borkorcsolyák nem a modern idők leleményei.

Kaviár és túró

A skót Sir Walter Scott már két évszázada is így beszéltette egyik hősét: „Társalgásod oly zamatos és csípős, hogy felülmúlja a kaviárt, a szárított marhanyelvet és minden más borkorcsolyát, melyek megadják a jó itóka aromáját.” Ehhez képest szinte skótok Mikszáth Kálmán figurái A fekete városban, amikor „megkóstolták borkorcsolyának a túrót, megitták a veresbort, beszéltek mindenféléről”. A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényben jobb a helyzet: „A majszternék tepertős pogácsákat, fokhagymás borjúcombokat és kövér ludakat sütöttek nagy tepsikben, lévén valamennyi igen jó borkorcsolya.”

Valóban: a borkorcsolyáknak se szeri, se száma kis hazánkban és a nagyvilágban. A török meze(ler), azaz előétel(ek) szabad magyar fordítása is borkorcsolya lehetne, ha az igazhitűeknek nem tiltaná mohamedán vallásuk a borivást. A Balkánon úton-útfélen találkozni a bolgárok híres fűszerével, a csubricával. Ott van minden vendéglői asztalon. Ha sóval és paprikával keverik, a neve már sarena szol. Kenyérre szórva népszerű borkorcsolya.

A Bécs környéki falvakban sok gazda méri a saját borát, csülköt, füstölt sonkát, kolbászt, házikenyeret adva hozzá borkorcsolyának. Az olaszoknál ugyanebből a célból – vagy akár előételnek – elengedhetetlen a bruschetta, a római fokhagymás kenyér. Házi papucskenyérből, azaz ciabbatából készítik, de finom bagettből vagy házi félbarna cipóból is. A szelet mindkét oldalát megpirítják, egyik oldalát bedörgölik fokhagymával, majd meglocsolják extra szűz olívaolajjal. Sózzák, borsozzák, és melegen fogyasztják.

Heringfalatkák, katonák

Minden országban jobban ízlik a bor, ha eszünk valami hozzá illő ételt. Az északiak sör vagy bor mellé heringfalatkákat fogyasztanak. Észak után dél: a spanyolul fedelet jelentő tapa eredetileg a muslicák ellen a borospohár szájára rakott – majd poharazgatás közben elnassolt – kenyérszeletkéket jelentett. De jó ideje már az ibériai bárokban, kocsmákban sem csupasz kenyér a borkorcsolya. Különféle ízesítésű tojáslepény (tortilla) cikkelyei, panírozott tintahalkarikákkal, paradicsommal és fokhagymával megkent, olívaolajjal meglocsolt és serranói sonkával díszített fehérkenyér-katonák csúsztatják le a torkokon a hispán borokat.

Örvendetes, hogy már nálunk is van olyan étterem, ahol a szemet gyönyörködtető borfal látványa közepette kínáltatják magukat a hideg borkorcsolyák. És aki nem jár ilyen helyekre? Házilag készült harapnivalók sokféleségével lehet küzdeni az alkohol nem kívánt hatásai ellen. Egy kicsit több füstölt sajt, hagyma, só szinte akármibe – és máris sör- vagy borkorcsolyát adhatunk asztalra. Némely vidékeken borkorcsolya lehet valamilyen rétes, fánk, szendvics, palacsinta vagy sós stangli és hájas pogácsa is. (juhani)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?