A XXI. század küszöbén élő embernek mihamarabb tudomásul kell vennie, hogy Földünk energiatartalékai egyre inkább kimerülőben vannak. Eddig csak adott magából, így fogyni kezdett. Tehát újabb források után kell kutatni, ha azt akarjuk, hogy a következő generációk is ezen a bolygón élhessenek.
A biomasszáé a jövő
A XXI. század küszöbén élő embernek mihamarabb tudomásul kell vennie, hogy Földünk energiatartalékai egyre inkább kimerülőben vannak. Eddig csak adott magából, így fogyni kezdett. Tehát újabb források után kell kutatni, ha azt akarjuk, hogy a következő generációk is ezen a bolygón élhessenek. Nagy munka vár a kutatókra. Környezetkímélő, hasznos és lehetőleg hosszú távra szóló energiaforrásokat kell felfedezniük. Sajnos, megéltünk már természetpusztító dolgokat, a bősi vízierőmű megépítése után az erdők helyén ma hatalmas vízterület áll. Ezzel együtt az élővilág is elpusztult. Tehát a jövőben reálisabb, jobban átgondolt tervekre van szükség, hiszen elrettentő példa akad bőven. De változnak az idők, így rájöttek a tudósok arra, hogy energiaforrásokat más módszerekkel kell létrehozni. A természetes energiaforrások, a kőolaj, a földgáz, a szén és a nagyüzemi fakitermelés során az erdők, 10-100 év múlva elfogynak. Más módszerek alkalmazása is van olyan hatékony, mint az előbb említettek. Jó példa erre a nyugati országokban elterjedt szélmalomrendszer, a hulladékból származó gázok felhasználása. A meleg, száraz éghajlatú országokban jól bevált módszer a napenergia hasznosítása. Ez a természetben lejátszódó biológiai folyamatok által létrejött anyag (mint pl. a fotoszintézis), de emberi tevékenység során is képződhet. Fő felhasználási területe az ipar. A belőle nyert energiamennyiség jelenleg csak az évi energiaszükséglet 0,16 százalékát fedezi. Pedig ismeretes, hogy a Földünkön egy év alatt keletkezett biomasszából származó energiamennyiség 7,5-ször több, mint bolygónk évi energiaszükséglete.
Sajnos hazánk gazdasági és anyagi lehetőségei még nem engedik meg a biomassza teljes mértékű kihasználását. Reméljük, a jövő nemzedéke tanul a múlt hibáiból, az eredményeit tovább hasznosítja Földünk érdekében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.