A biodiverzitás csökkenésével összefüggő betegségek kockázatát vizsgálják

labor teszt

 A következő négy évben a biodiverzitás csökkenésével összefüggő zoonózisok kockázatait vizsgálnák a tudósok egy nemzetközi konzorcium részeként. Szlovákia egyike annak a négy országnak, ahol a terepen fognak kutatásokat végezni – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Monika Tináková, a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) szóvivője.

„Az állatról emberre átvitt betegségek, az úgynevezett zoonózisok olyan fertőzések, amelyekkel manapság gyakran találkozunk. Az ökoszisztémákba való emberi beavatkozás miatt csökken a biológiai sokféleség, ami hozzájárul ahhoz, hogy az ilyen betegségek egyre gyakoribbak" - mondta a szóvivő, és hozzátette, remélik, hogy a kutatási eredmények hozzájárulnak az újonnan megjelenő zoonózisok kockázatának korai felismeréséhez.

Tináková elmondta, a biodiverzitás szempontjából aprólékosan vizsgálni fogják azokat az erdős területeket, amelyek ki vannak téve mindenféle emberi beavatkozásnak. „Guatemalában, Costa Ricában, Szlovéniában és Szlovákiában is tanulmányozni fogja a kutatócsoport az őshonos, valamint és újratelepített erdőket" - mondta. A kutatást egy nemzetközi konzorcium végzi egy uniós projekt keretében. A konzorciumnak hét európai ország és négy amerikai állam a tagja. Szlovákiát a Szlovák Tudományos Akadémia Biomedikai Központja képviseli a projektben.

„Nagyon örülök, hogy részt vehetünk ebben a rangos projektben, és ennek keretében vizsgálhatjuk a rágcsálók, a szúnyogok és kullancsok által terjesztett vírusokat, ezen a területen ugyanis komoly eredményeink vannak" - mondta Boris Klempa, a központ vezető kutatója.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?