A bábművészet világa

A báb alapvetően ember(ek) mozgatta, nem ritkán stilizált figura – vele „elevenné” tehető a történet, amit a bábos vagy pedig egy elbeszélő ad elő, hangot kölcsönözve a bábnak. Ez a szó a bábjáték figurájaként az 1830-as évektől használatos. Az első bábok fából és textilből készültek. Később papírból, porcelánból, fémből, napjainkban gumi- és műanyag bábok is vannak. És a korszellemhez igazodva immár újrahasznosított szemétből készült bábokkal is születnek előadások.

A bábokkal kapcsolatban elsősorban gyerekelőadásra gondolunk. Ám kezdetben sok mű mondanivalója miatt felnőtteknek szóló mese volt. A kultúrtörténészek szerint korai vallási szertartásokból fejlődött ki a bábjáték, s kezdetekben vásárok, parkok műsora volt, társadalmi szatírákat, bibliai jeleneteket bábosítottak. Mivel a középkor sok hívője nem tudott olvasni, egyes szerzetesek is bábjátékos készségeket sajátítottak el, hogy könnyebben tudják érthetővé tenni a szentírást.

Az elmúlt évezredekben csaknem minden kultúrában báboztak. A 4000 évvel ezelőtti Egyiptomban fa alapú húrosok készültek, Indiában i. e. 1000 körül pálcikásokkal elevenítették meg a Mahábhárata és más eposzaik történeteit. A De motu animalium című értekezésében Arisztotelész a bábokat is tárgyalja. Nemzetenként, népcsoportokként jellegzetes bábtípusok születtek, jobbára népi hőssel a főszerepben.

Az ausztrál őslakosok, a különféle aboriginal törzsek szóbeli mesélésének több évezredes hagyományai élnek, ezekhez azonban csak maszkok kapcsolódnak, bábok nem. Az ausztrál bábjátékok korszaka csak 1960-ban indult Peter Seriven jóvoltából.

Kínában szintén régi a bábozás hagyománya, az árnyékbábjátszás nagyjából 2000 éves múltra tekint vissza. Közép-Mexikóban a hajdani Teotihuacan lakói i. sz. 600 körül mozgatható karú-lábú figurákat alkottak temetkezési rítusokhoz. Vietnámban a 11. században indult az egyedülálló vizes bábjátszás, amelynek során vízzel elárasztott színtéren mozgatják a színpompás, lakkozott, mókás kinézetű fabábukat, velük kacagtató jeleneteket előadva. Eredete a rizsföldekről jött, ahol a falusiak víz feletti játékokkal szórakoztatták magukat. E vizes válfaj világhírű bemutatója a hanoi Thang Long Színház.

A Kolumbusz előtti indián népek ünnepeiken használtak bábokat. Japánban imádott a kifinomult bunraku színház, jó méteres fabábukkal; neves bábos volt például az 1651-es születésű Takemoto Gidaju. Hagyománya a sintó templomokban gyakorolt ősi rítusokból táplálkozik. A Suva szentély színháza azért érdemel kiemelést, mert itt 1688-tól folyamatosan játszanak. Az akár 40 cm-es bábokat használó zenés árnyjáték, a török karagöz az Oszmán Birodalomból, I. Bajazid szultán idejéből ismert, legalábbis így tájékoztat Evlija Cselebi török utazó. 1517-től terjedt el birodalmukban, midőn I. Szelim szultán Egyiptom meghódítását követően udvarába árnybábozókat vitetett. A Kheimeh shab bazi (esti előadás bábfülkében) hagyományos, kétszemélyes marionettforma Iránban – ennek történelmi háttere homályos, de Omar Khajjám (1028–1122) és Nezami Ganjavi (1141–1209) verseiben vannak utalások, hogy valamiféle bábjáték már 1000 éve jelen volt Perzsiában. Megannyi afrikai népcsoport használ ősidők óta maszkokat, és néha bábokat is rituális, gyakran tánccal és meséléssel egybekötött szertartások során, akár gyógyító erőt tulajdonítva ezeknek.

Vándorbábosok révén évszázadokkal ezelőtt is eljutott külföldre némely bábhős: Pulcinella a rögtönzéses színjátéktípus, az olasz commedia dell’arte arcátlan, púpos alakja volt, majd a 17. században szerte Európában bábelőadások figurái közé került, így született a francia Polichinelle, a holland Jan Klaassen és az orosz Petruska is. Néha William Shakespeare műveit is bábokkal mutatták be.

Franciaországban a lyoni Laurent Mourguet alkalmi munkákból élve az 1790-es években utcai fogorvosként is praktizált, ingyen kezelt, de a fájdalomcsillapító tablettát pénzért adta, és hogy legyenek páciensei, a félősök figyelmét elterelendő bábozott a szék előtt, saját bábja a Guignol volt.

A zsinóros marionettek több mozgást tesznek lehetővé, szinte mindenük külön mozgatható. Az első modern, legalább nyolchúrosat az 1820-ban született velencei bábos, Pietro Radillo alkotta.

Jáván, Balin kedvelt a vajang árnyjáték: pálcás, sík kivitelű, csuklós végtagú figurákkal, hátulról megvilágított paraván mögött játsszák a történetet, az árnyak mintha mozivásznon szerepelnének.

Egyedi a 19. század hajnalán sarjadt brit házi mulatság, a toy theatre (játékszínház): a színházak áruba bocsátották színészeik papírmásait, teljes előadásra való díszletcsomagokkal – mindezt otthon kivágva bárki maga játszhatott az alakokkal a kartondobozban berendezett színpadon, amelynek alján vájatokat vágtak a figurák mozgathatóságához.

Gróf Franz Pocci 1855-ben Marionettszínházat alapított Münchenben, és 40 bábelőadást írt. Cseh földön a középkortól ismert a bábjáték, és az Alice Dubská, Jan Novák, Nina Malíková, Marie Zdeňková írta angol nyelvű Czeh Puppet Theatre, Yesterday and Today című 2006-os könyv szerint az első, névről ismert cseh bábos az 1724-ben egy asztalos fiaként született Jan Jiří Brát volt, aki bábszínházat működtetett Brünnben. Míg ekkoriban a hagyományos színházak nyelve a német volt, a bábosok akarva-akaratlanul, felvállalták a cseh nyelv éltetését. Nem maradhat említetlenül az 1912-ben alapított Český loutkář folyóirat, a világon az első bábművészeti lap, amely ma Loutkářként jelenik meg.

Legismertebbek a kézi, kesztyűs, általában lábak nélküli bábok; ilyenek a népszerű Futrinka utca lakói is. Az 1920-as években az Egyesült Államokban alakult ki a modern zoknibáb, s miután több újság leírta az ilyen olcsó játékok készítésének mikéntjét, hamar rendkívül népszerűek lettek, s a szülők maguk készítették gyermekeiknek. Szergej Szergejevics Prokofjev 1936-ban gyerekeknek írta a Péter és a farkas szimfonikus meséjét, ami főként bábszínházak darabja.

Az 1940-es években Kemény Henrik a Népligetben nevettette közönségét pirosba öltöztetett Vitéz Lászlójával, aki palacsintasütővel gyepálja el a rosszakat – ezt a felnőttek politikai áthallásként is értelmezhették. Részben Kemény Henrik mozgatta a kesztyűsbáb technikával készült Süsü, a sárkány címszereplőjét is.

Az 1940-es évektől a báb kezdett unalmas lenni a mozi és a tv miatt, de a hasbeszélő bábosok, mint Edgar John Bergen és Fred Russell, még népszerűek voltak. Később a televízió is felfedezte a bábokban rejlő lehetőségeket, részben azért fordultak a bábok felé, mert a költséges rajzfilmekhez képest olcsóbbak voltak. Miután a műsorigazgatók, a gyártásvezetők arra a meggyőződésre jutottak, hogy képernyőn telítettebb a bábfilm, a bábműsor, ha hús-vér mozgatója is jelen van, eljött a bábszínészek aranykora, amely sok bábos színészt termelt ki, köztük volt Harry Corbett, a Sooty kesztyűbáb megteremtője. Népszerű lett a Gerry Anderson rendezte Thunderbirds sci-fi bábfilm. A brit Spitting Image szatirikus show (ennek magyar utánzata volt az Uborka) az 1980-as évek szenzációja volt, kétszer nyert Emmy-díjat, a bábok a kor hírességeinek karikatúrái voltak, így figurázták ki először II. Erzsébet királynő édesanyját is.

Mi sem természetesebb, Hollywood sem zárkózik el a báboktól, 2013-ban a Scooby-Doo! A rejtélyes térkép volt az első bábfilm, amit kifejezetten DVD-re készítettek.

Az érdeklődők számára páratlan élményt nyújtó előadóhely kereshető fel Belgiumban. A széles repertoárú brüsszeli Théâtre Toone marionettszínházban néha marollien dialektusban adnak elő, amit csak a helyiek értenek. A Marollen negyed az iparosodás kezdetén a szegények helye volt, már annak idején is sok nemzet gyermeke megfordult ott, spanyol, francia, flamand szavak vegyültek jiddissel, némettel, így alakult ki ez a nyelvjárás.

Nem maradhat említetlenül az idén 70 éves Budapesti Bábszínház, amelyet honlapjuk szerint 1949 októberében alapítottak, pontosabban akkor még Állami Bábszínház néven indult, majd ennek jogutódjaként 1992-től működik Budapesti Bábszínház néven. Történetük kapcsán azt írják, ez „Közép-Európa legnagyobb, Magyarország legrégebbi professzionális bábszínháza”.
2003-tól a bábművészetnek is van világnapja, március 21-én tartják, az ötlet az iráni Javad Zolfaghari bábművésztől ered.
Napjainkban már, kilépve tisztán művészi szerepéből, a játékterápiában is használnak bábokat, mint egy biztonságos módszert a szörnyűséget látott vagy bántalmazott gyermekeknél, hogy felderítsék a félelmeiket.