A 13-15 évesek 11 százaléka cigizik

Washington |

<p>A kiskamaszok - 13-15 éves gyerekek - 11 százaléka dohányzik egy globális felmérés szerint.</p>

A dohányzás a vezető halálok a megelőzhető halálozások körében, évente mintegy hatmillió ember halálát okozza. A legtöbben még tinédzser korukban szoknak rá a dohányzásra - figyelmeztetett az amerikai betegség-ellenőrzési és megelőzési központ (CDC) fiatalok dohányzásával foglalkozó jelentése.

A jelentésben a kutatók 2012 és 2015 között 61 országból származó, a fiatalok dohányzásával kapcsolatos felméréseket elemeztek. Az országok felében a fiúk legalább 15 százaléka, a lányok legalább 8 százaléka dohányzott.

Rene Arrazola, a CDC dohányzással és egészségüggyel foglakozó hivatalának munkatársa, a tanulmány vezető szerzője emlékeztetett arra, hogy a dohányzás szinte az ember minden szervét károsítja, és minél fiatalabban szokik rá valaki, annál valószínűbb, hogy hosszú ideig nikotinfüggő marad.

Éppen ezért kritikus, hogy megelőzzük a fiatalkori dohányzást, és megvédjünk egy újabb generációt, amely már dohányzik és emiatt súlyos betegségeknek és idő előtti halálozásnak van kitéve - mondta el a szakember.

A vizsgált országok közül Srí Lankán a volt a legkisebb mértékű, 1,7 százalékos a kamaszok dohányzása. A legmagasabb arányban, 35 százalékban pedig a délkelet-ázsiai Kelet-Timorban dohányoztak a tinédzserek.

A fiúknál Tádzsikisztánban tapasztaltak a legkisebb, 2,9 százalékos arányt, a legmagasabbat pedig 61,4 százalékkal Kelet-Timorban.

A lányoknál a legkisebb ráta, 1,6 százalék szintén Tádzsikisztánban volt, a legmagasabb, 29 százalék pedig Bulgáriában. 

A felmért országok zömében a dohányosok legalább fele azt állította, hogy szeretne leszokni a tanulmány szerint. A dohányzásról leszokni kívánó diákok Uruguayban voltak a legkevesebben: 32 százalék, a Fülöp-szigeteken pedig a legtöbben: 90 százalék.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy a jelentés a kamaszoktól származó információkon alapul, és a felmérésekben csak az iskolába járó kiskamaszok dohányzási szokásait kutatták, amit tehát nem lehet kiterjeszteni az egyes országokra. 

Maher Karam-Hage, a texasi MD Anderson Rákközpont dohányzáskezelési programjának vezetője elmondta: meglepte, hogy a legtöbb országban 10-20 százalékos arányt tapasztaltak a felmérések alapján, ő magasabbra számított, a kapott adatok azonban nagyjából megegyeznek a jelenlegi amerikai helyzettel, ahol 10-15 százalékos dohányzó kiskamaszok aránya.

A szakember, aki nem vett részt a kutatásban, hangsúlyozta, hogy országos szinten számos módon lehet befolyásolni a fiatal kamaszok dohányzását. A legfontosabbak a helyi kulturális normák és értékek, majd a gazdasági faktorok - mint az adók és az árak -, a korhatár megállapítása, és az is, hogy szabályozzák-e a belső terekben a dohányzást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?