980 éve halt meg Avicenna, az iszlám fénykorának legnagyobb tudósa

A perzsa orvos, filozófus, "a doktorok doktora" a tudomány szinte minden területén maradandót alkotott, mintegy félezer értekezést írt, de ezeknek csak fele maradt fenn. Műveinek latin fordítása nagy hatást gyakorolt az európai gondolkodásra, orvosi enciklopédiáját még halála után fél évezreddel is használták tankönyvként. 

Abu Ali al-Huszein ibn Abdalláh ibn Szina, latinos nevén Avicenna a keresztény időszámítás szerint 980 körül született Buhara közelében, a mai Üzbegisztán területén. Már kiskorában kitűnt rendkívüli képességeivel, tízéves korára már kívülről tudta az egész Koránt. A lehető leggondosabb nevelést kapta, az iszlám jog mellett logikát, matematikát, fizikát, metafizikát és medicinát tanult, az ógörög szerzők lefordított írásait olvasta, s tizennégy évesen túlszárnyalta tanárait. Legjobban az orvostudomány és az arisztotelészi metafizika érdekelte, másfél évig szinte csak görög elődjének munkásságát tanulmányozta. Az írásokat negyvenszer olvasta át, de a szavak jelentése csak akkor vált világossá számára, amikor elolvasta a perzsa al-Fárábi kommentárjának egy rövid részletét.

Tizennyolc évesen lett orvosdoktor, új gyógymódokat fedezett fel, s miután meggyógyította a buharai emír fiát, szabad bejárást kapott az uralkodó gazdag könyvtárába. Amikor a téka leégett, sokan Avicennát vádolták a tettel, mondván: nem akarta, hogy rajta kívül mások is részesülhessenek az ott felhalmozott tudásból.

Az univerzális középkori tudós eszményképe

Mivel az egykor egységes muszlim világ egymással harcoló birodalmakra esett szét, még a kor legnagyobb tudósa és orvosa számára sem akadt hosszabb időre biztos menedék. Apja elvesztése után, huszonkét évesen vándorlásra adta a fejét, több uralkodó szolgálatába szegődött, miközben a politikába is beleártotta magát. Mindez pénzt, hírnevet hozott számára, de élete is többször veszélybe került, megesett, hogy bujkálnia kellett, rövid ideig börtönben is ült. Hamadánban az emír megtette vezírré, de aztán elcsapta, életét csak az mentette meg, hogy sikerült meggyógyítania a súlyosan megbetegedett uralkodót. Életének utolsó másfél évtizedét Eszfahánban (a mai Iszfahánban) töltötte, halálát kolera okozta egy hadjárat során, amelyre barátai intése ellenére is elkísérte az emírt, sírja az iráni Hamadánban található.

Avicenna az univerzális középkori tudós eszményi típusa volt, aki kora tudományának minden ágát művelte. Könyvei nagy részét arabul, kisebb részét perzsa nyelven írta, sokat közülük verses formában. Nagy szerepet játszott abban, hogy az ókori görög filozófusok gondolatai továbbéltek az arab tudományban, s annak közvetítésével eljutottak Nyugat-Európába. Kísérletezett egy "keleti filozófia" megalkotásával is, de ezek a művei nem maradtak fenn. A filozófia mellett etikával, logikával, metafizikával és alkímiával is foglalkozott, s ösztönösen megérezte, hogy az áhított cél, az aranycsinálás nem lehetséges.

Krátert neveztek el róla a Holdon

Leghíresebb orvosi művei a Sifá (A gyógyítás könyve) és a medicinának szentelt 14 kötetes Kánon, amelyeket már a 12. században lefordították latinra, s fél évezreden át szolgáltak az európai egyetemeken az orvostudomány alapjául. Osztályozta és rendszerezte a betegségeket, ő volt az első, aki pontos anatómiai leírást készített az emberi szemről, és diagnosztizálta a szürke hályogot. Foglalkozott a tuberkulózissal, pontos leírást adott a cukorbetegségről és szövődményeiről, leírta az arcidegbénulás két formáját. Galenus, Hippokratész és Arisztotelész nyomdokain haladva újította meg az orvostudományt, az ókori görögök tudását a tradicionális perzsa és arab gyógyítással egészítette ki.

Avicennát hatalmas tisztelet övezi Iránban, ahol a valaha élt legnagyobb perzsák egyikeként tartják számon. Nevét viseli növényfaj, kráter a Holdon, több egyetem, számtalan szobra áll Közép-Ázsiában és az UNESCO egyik tudományos díja. Arcképe látható számos postabélyegen és a tádzsik pénzen, eredeti műveinek nagy része ma Üzbegisztánban tekinthető meg.