<p>Bútort készítenek az Amerika egyik legidősebb fái között számon tartott 600 éves New Jersey-i fehér tölgy maradványaiból.</p>
600 éves fehér tölgyből készítenek bútort
Az elpusztult fa törzsét és ágait a múlt héten szállították el egy hillside-i bútorgyárba a bernardsi templom mellől, ahol magasodott. A helyi médiajelentések szerint a cég a templom oltárához készít belőle asztalt, de tárgyalóasztalokat is faragnak belőle a bernardsi városházára.
A majdnem 53 tonnányi súlyú fát két nap alatt bontották le, miután az utóbbi években egyre rosszabb állapotba került és a pusztulás jeleit mutatta.
A helyi legenda szerint még George Washington tábornok is piknikezett a fa tövében Lafayette márkival.
A fehér tölgymatuzsálem terméséből nevelt facsemetét a közelmúltban ültették el a templom mellett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.