Az Egyesült Államokba utazott Peter Pellegrini államfő

pellegrini kp

A köztársasági elnök szeptember 22-én, vasárnap délután az USA-ba utazott, ahol részt vesz az ENSZ-közgyűlés 79. ülésszakán New Yorkban.

Az államfő szeptember 24-én, kedden New Yorkban, a Slovak PRO Summit 2024 nevű rendezvényen fog megjelenni. A platform célja, hogy az Egyesült Államokban élő szlovák nemzetiségű állampolgárok révén erősítse az USA és Szlovákia kapcsolatát. Az esemény egyik főszónoka Marián Gáborík korábbi jégkorongozó lesz.

Peter Pellegrini a közgyűlés általános vitájának keretében szeptember 25-én, szerdán beszédet mond. Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint szót fog ejteni többek között az Ukrajnában és a Gázai övezetben zajló háborúról, a nemzetközi jogok és az ENSZ alapokmányában foglaltak tiszteletben tartásáról, az ENSZ tagállamainak gazdasági együttműködéséről, illetve a klímaválságról és annak következményeiről.

A köztársasági elnök ezután részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, melynek témája a béke felé vezető út lesz. Ezt követően kétoldalú megbeszéléseket folytat majd az ENSZ főtitkárával, António Guterresszel, illetve más államok vezetőivel, továbbá a Zsidó Világkongresszus elnökével, Ronald Lauderrel.

Pellegrini szeptember 26-án, csütörtökön Cedar Rapidsba, Iowa állam második legnagyobb városába utazik, ahol meglátogatja az Országos Cseh és Szlovák Múzeumot és Könyvtárat – az intézmény idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Pénteken Pellegrini Petr Pavel cseh elnökkel együtt leplezi le az épület felújított óratornyát.

Az elnök szeptember 28-án, szombaton tér haza Szlovákiába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?