52 éves korunkig van humorunk?

London |

<p>Az emberek 52 éves koruk táján veszítik el humorérzékük javát és kezdenek egyre mogorvábbak lenni - állítják brit kutatók.</p>

A Glamorgan Egyetem tudósai szerint 52 évesen hirtelen gyengül a humorérzékük, mind a nők, mind a férfiak inkább morózusak lesznek, mint boldogok. Bár mindkét nemre jellemző a jelenség, a férfiak körében négyszer gyakoribb a zsörtölődő öreg, mint a nőkében - azaz a felmérés igazolta a régi meglátást.
"Kétszer annyit nevetünk tizenévesen, mint ötven felett" - idézte a The Daily Telegraph című brit lap a kutatás egyik vezetőjét, Lesley Harbidge-et.
A tudóscsapat számlálgatásai szerint egy csecsemő naponta 300-szor is felnevet, ám a cseperedéssel karöltve az élet hamarosan kevésbé tűnik derűsnek. Bár a tizenévesek a leghajlamosabbak a kárörömre, napi átlagban csak hatszor nevetnek. A húszas éveikben járók napi kacajadagja már csak négy, a harmincasok viszont jobb kedvűek: ők ötször nevetik el magukat naponta. A szakértők ezt gyerekeik társaságával magyarázzák, azok környezetében visszatér valamelyest a humorérzék.
50 évesen az ember már csak 3-szor nevet naponta, a hatvanas éveikben járók pedig két és félszer kacagják el magukat.
A felmérés kétezer fős mintán alapul. Az alanyoktól megkérdezték azt is, hogy tudnak-e viccet. Az átlagbrit tud, de csak kettőt. A 2000 főből 600 a utóbbi egy évben egyet sem mesélt.
Az 50-esek nemcsak kevesebbet nevetnek, de ők panaszkodnak és szoronganak a legtöbbet. Utóbbi naponta átlagosan 101 percüket emészti el, leginkább a pénz aggasztja a korosztályt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?