26 utast rántott magával a halálba az öngyilos buszsofőr

Tajpej |

<p>Öngyilkosságot akart elkövetni annak a tajvani busznak a sofőrje, amely júliusban 24 kínai utassal kigyulladt és kiégett a taojüani repülőtérre vezető autópályán, ez okozta a buszszerencsétlenséget - állapította meg az ügyészségi vizsgálat.&nbsp;</p>

A jármű utasai, az idegenvezető és a buszvezető valamennyien benn égtek.

Az ügyészség a hét végén közölte, hogy a gépkocsivezető gyújtotta fel a buszt, amelyet azután szándékosan belevezetett az autópálya korlátjába. Az 53 éves férfinak családi problémái voltak, mivel korábban börtönbüntetésre ítélték szexuális erőszak miatt. 

A törvényszéki vizsgálat kizárta, hogy rövidzárlat okozta volna a tüzet, és megállapította, hogy az a buszvezető ülésétől indult ki. A sofőr egy benzinkútnál vásárolt gázolajat, amelyet kis műanyag palackokba töltött.

A busznak öt vészkijárata volt, de egyik ajtó sem nyílt ki, amikor a jármű a szalagkorlátnak ütközött és az eleje lángra lobbant. Megállapították, hogy az ajtók elvben belülről nyithatók lettek volna. Az áldozatok közül, akik egyhetes kirándulásuk utolsó napján útban voltak a repülőtérre, három tizenéves is volt.

Mind a 24 turista az északkelet-kínai Liaoning tartományból érkezett. Az áldozatok családjai ugyan kaptak kártérítést, de a buszsofőr családját is perelhetik a szándékosság miatt. 

A családdal szemben kártérítési igénnyel léphet fel továbbá a buszvállalt, az utat szervező turisztikai cég és a biztosító is, amely korábban a férfi halála miatt kártérítést fizetett.

BRUTÁLIS: TARTÁLYKOCSIVAL ÜTKÖZÖTT A BUSZ, AZ UTASOK SZÉNNÉ ÉGTEK

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?