22 órát késett egy IC-vonat

Norddeich |

<p>Mintegy 600 utas, köztük 30 gyermek töltötte az éjszakát hétfőre virradóra Németországban egy Intercity vonaton, illetve az egyik komphajótársaság csarnokában, miután a vonat a fagyok miatt leállt a nyílt vágányon.</p>

A Kölnbe tartó vonat a felsővezetékek eljegesedése miatt állt le vasárnap délután a kelet-frízföldi Norddeich mellett, és csak 22 órás késéssel tudott hétfő reggel továbbindulni. A vonaton javarészt szabadságukról hazatérők utaztak, akik a szilvesztert a kelet-frízföldi szigeteken töltötték. Az éjszaka során az utasokat a német vasúttársaság és a vöröskereszt munkatársai látták el étellel és itallal.

Az IC egy második alkalommal - igaz ezúttal csak 10 percre - Emden közelében újból leállt az egyik vasúti váltó hibája miatt, mielőtt továbbhaladt volna úti célja felé.

Egy másik Intercity vonat, amelyik vasárnap Kölnből Emdenbe tartott, egy eljegesedett váltó miatt az emdeni vasútállomástól egy kilométerre állt le, és az utasoknak gyalog kellett megtenniük az utat a városba.

A havazás és az eljegesedett utak Németország-szerte problémákat okoztak.

Alsó-Szászország és Brema tartományokban az elmúlt nap folyamán több mint 300 közúti baleset történt a csúszós utakon, illetve dugók nehezítették a forgalom haladását. A német fővárosban, Berlinben hétfőre virradóra tíz Celsius-fok alá csökkent a hőmérséklet, ami miatt három városi vasút vonalán is leállt a közlekedés. Mecklenburg-Elő-Pomeránia Malchow nevű településén pedig folyamatosan befagytak a tűzoltóság tömlői, ami órákon át hátráltatta egy tűz eloltását a vasárnap délutáni órákban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?