2012-ben jön a digitális tévéadás

Szlovákia lakosságának hatvan százaléka kapja a tévéműsort hagyományos sugárzás útján SITA-felvétel Az egyszerű néző ebből elsősorban annyit ért, hogy már megint pénzt vesznek ki a zsebéből, hiszen az új műsort csak akkor tudja venni, ha STB-je van hozzá.

Megint fizetni kell

Ez a rövidítés ugyan azonos egy prágai központú, néhai „céggel”, viszont valójában a Set-Top-Box megnevezést takarja, amely alkalmassá teszi hagyományos vevőkészülékeinket az új műsorok vételére. De miért olyan fontos az Európai Unió számára, hogy 2012-ig valamennyi tagállama ezzel a módszerrel sugározzon? A válasz egyszerű: az éter már telis-tele van adókkal, földi antennával csak néhányat tudunk fogni. Ez Magyarország esetében három, Szlovákiában – az eltérő domborzati viszonyok miatt – négy országos műsor vételét jelenti. Többet egyszerűen nem lehet elhelyezni anélkül, hogy az előzőeket ne zavarják. Mivel az unió elhatározta az elektronikus piac további liberalizálását, célként tűzte ki a digitális adásra való áttérést.

A tévéadásnak van egy műszaki jellegzetessége: a Földünket körülvevő, elektromosan töltött részecskékből álló rétegről, az ionoszféráról nem verődik vissza, szabadon kiszökik az űrbe. (Érdekes módon sci-fi írók még nem csaptak le a témára, de tény, hogy idegen civilizációk nyugodtan tudják a mi adásainkat nézni. Ha épp ötven fényévnyire élnek tőlünk, akkor napjainkban a pozsonyi és a budapesti tévék legelső, 1957-es szárnypróbálgatásainak lehetnek tanúi…).

Ez azt a műszaki kényszermegoldást vonja maga után, hogy csak akkor fogható az adás, ha az adó- és a vevőantenna között nincs természeti akadály, vagyis „látótávolságban” vannak. Ami azt jelenti, hogy ötven-száz kilométerenként – a hegyekben sokkal kisebb távolságban – adótornyokat kell üzemeltetni. A szomszédos adótornyok eltérő csatornán sugároznak, ellenkező esetben zavarnák egymást. Tehát ugyanazon tévéműsorhoz egy sor csatornát kell felhasználni. Mindaddig, amíg hagyományos módon, analóg jeleket sugárzunk.

Gyökeresen megváltozik a helyzet, ha digitálisan kódoljuk a műsort. Ami lehetővé teszi a megfelelő jeltömörítést és a zavarás megszüntetését egyaránt. Számokkal kifejezve ez annyit jelent, hogy Magyarország és Szlovákia is egyaránt nyolc multiplexet kap. Ha ez nyolc országos adó üzemeltetését jelentené, már akkor is érdemes elgondolkodni rajta. Csakhogy ugyanúgy, ahogyan a telefonbeszélgetések esetében, a multiplexelésnek köszönhetően ugyanazon a vezetékpáron sok beszélgetést le lehet bonyolítani egyszerre, ez a tévézésnél a csatorna „meghatszorozását” jelenti. Vagyis a nyolc multiplex negyvennyolc műsort tud továbbítani!

A Nyugat már digitalizált

Nyugat-Európában már több helyen folyik digitális sugárzás, szűkebb pátriánkban csak a Cseh Televízió használja rendszeres műsorszórásra. Kísérletileg Magyarországon két körzetben: Budapesten és a Balaton környékén, a Kab-hegyi adó körzetében van digitális adás, Szlovákiában ugyanígy kísérletileg sugároznak, gyakorlatilag Pozsony, Besztercebánya és Kassa mintegy ötven kilométeres körzetében.

Az átállásra megszabott aránylag rövid időre amiatt van szükség, hogy ha a fejlettebb államok már csak így sugároznak, a velük határos területeken a kevésbé fejlettek analóg adói zavarnák az ő digitális adásaikat. Emiatt kell a lehető leggyorsabban váltani.

A történelmi tapasztalatok is emellett szólnak: jól emlékszem arra a szkeptikus hozzáállásra, amikor 1980-ban a Sony gyár által bemutatott CD hanglemez jövőjét illetően a szakemberek nagy része úgy gondolta, évtizedekbe is beletelik, mire felváltja az új eszköz a régi lemezjátszót. Ne feledjük: százmilliárdos tételben voltak ebben az időben forgalomban a PVC-lemezek. Nos, mindössze tíz év kellett a teljes generációváltáshoz.

A digitális műsorszórás egyébként egyáltalán nem a jövő zenéje: a pozsonyi közszolgálati televízió már több mint két éve így működik, csupán az utolsó ponton alakítják át az adást analóg, PAL jellé. A központi vezérlőben még 270Mb/s, SDI (Serial Digital Information) adatfolyammal dolgoznak. Itt jelenik meg az első nagy gond: csak a nagyteljesítményű számítógépek tudnak ilyen adattömeggel megbirkózni. Ezek árát viszont nem a kisember pénztárcájához méretezték.

A szemünk előtt csalnak

Ezért szükségszerűen olyan megoldást kellett alkalmazni, amely kisebb bitárammal dolgozik. Ehhez a matematikusok adtak nagyon hatékony segítséget: kidolgoztak olyan adatfeldolgozási eljárásokat, amelyeknél csak a képtartalom változásait érzékeli a vevőkészülék. Ha belegondolunk, hogy másodpercenként huszonöt állóképet kell a tévéstúdiónak ahhoz kisugároznia, hogy mi folyamatos mozgást érzékeljünk, eközben a képtartalomban csak néhány részlet változik, nyilvánvalóvá válik, hogy fölösleges minden továbbított adatot feldolgoznunk. Ez valójában a legtökéletesebb átverés-show: azt hisszük, hogy az egész tévéadást látjuk, valójában annak csak töredékét érzékeljük. Hiába, a szem már csak ilyen tökéletlen érzékszerv. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy akár a huszadára is csökkenthető az adás „minősége”. Az egyik, minden valószínűség szerint a legnagyobb eséllyel pályázó tömörítési módszer, az MPEG-2 (Motion Picture Experts Group), amely 1,5Mb/s – 15Mb/s tartományban dolgozik.

Mint sejthető, a maihoz viszonyítva a „tévés olló” szétnyílik: az olcsóbb készülékeken is jobb minőségű lesz a vétel, viszont a drágábbakon egy sor adatszolgáltatást is kapunk: akár interaktív módon bekapcsolódhatunk az adásba a távirányító segítségével, gyengén látók számára kellemes férfi/női hang mondja el, mit nem látnak, lehetővé válik az ötcsatornás hangszinemaszkópia (dolby-sourround) továbbítása a készülékbe, egyéb adatok jelennek meg a képernyőn. Tehát a mainál sokkal szélesebb körű szolgáltatást kap a néző.

Nem leszünk boldogabbak

Egykoron csak a földi adótoronyra irányított antennával nézhettük az adást. Aztán megjelent a kábel- majd műholdtévé. Ugyanez vonatkozik a digitális adásokra is: kidolgozták és elfogadták az egyes szabványokat, amelynek angol nyelvű rövidítései: DVB-T, DVB-C, DVB-S (Digital Video Broadcasting-Terrestrial, Cable, Satellite) , vagyis földi, kábeles és műholdas sugárzás. Ehhez járul még néhány teljesen új szolgáltatás: a mobil telefonokon fogható DVB-H, GPRS és 3G, valamint az interneten továbbított IPTV és webes szolgáltatás. Mivel a digitális jel vétele az adótorony irányára teljesen érzéketlen, ez egyrészt lehetővé teszi, hogy közönséges botantennával foghassuk a műsort, de az se számít neki, hogy közben mozgásban vagyunk: földön, vízen, levegőben – autóban, vonaton, buszon, hajón, repülőgépen – egyaránt nézhetjük kedvenc műsorainkat. Bár napjainkban nagy vita folyik a földi sugárzású digitális adások körül, azt azért érdemes megjegyezni, hogy egyre csökken a részarányuk a tévézésben: Szlovákiában jelenleg a lakosság hatvan, Magyarországon nagyjából negyven százaléka fogja. A többiek műholdat vagy kábelt használnak. Különösen ez utóbbi számíthat nagy jövőre: a tévéműsorokon kívül tengernyi más szolgáltatást is nyújt, a távvásárlástól kezdve, különféle adatbázisokban való böngészésen keresztül egészen a lakás egyes fogyasztóinak távméréséig, tűzoltás- vagy betörésriasztásig. Egy biztos, a televízió teljes digitalizálása gyökeresen megváltoztatja életmódunkat: függetlenné válunk a műsor sugárzási idejétől, sőt az adótól is: előre meghatározhatjuk, hogy milyen sorrendben és időpontban mi kerüljön a képernyőre. Hiszen nemcsak élőben, de tetszés szerinti időpontban is hozzáférhetünk kedvenc műsorunkhoz. Azt viszont ne várjuk, hogy ettől boldogabbak vagy csak akár elégedettebbek leszünk.