200 éve született a világ első magánnyomozója

Egy rendőr és egy szövőnő fia volt. Gyerekkora nélkülözések között telt, mert apja, sérülései miatt, elvesztette munkáját, ezért már korán kádárinasnak kellett állnia. A munkások jogaiért küzdő chartista mozgalom tagjaként gyakran került szembe a hatóságokkal, a letartóztatás elől 1842-ben feleségével – akit az előző napon vett el – Kanadába szökött.

A hajó Új-Skócia partjai előtt zátonyra futott, a házaspár szó szerint egy fillér nélkül vergődött partra. Pinkerton egyik barátja ösztökélésére átszökött a határon, és egy chicagói szeszfőzdében lett kádár. Néhány év múlva a közeli Dundee nevű, jobbára skót emigránsok lakta kis településen saját vállalkozásba kezdett, és a rabszolgaság elleni küzdelmet is támogatta.

Nyomozói pályafutását a legenda szerint egy véletlen indította el: az erdőben nézett hordónak való fa után, amikor rábukkant egy pénzhamisító banda rejtekhelyére. Értesítette a helyi seriffet, és együtt letartóztatták a bűnözőket. A bátor és becsületes fiatalember két helyi vállalkozó támogatásával újabb bandákat leplezett le, és hamarosan ő volt a seriff „félállású” helyettese.

Amikor azonban megpályázta a tisztséget, a választáson a kilenc jelölt közül utolsó lett: a helyiek nem tudták megbocsátani neki, hogy rabszolgákat szöktet Kanadába.

A kisvárosi politikától megcsömörlött Pinkerton visszaköltözött Chicagóba, ahol jobban méltányolták. Ő lett az akkor még csak 30 ezer lakosú város első főállású rendőrnyomozója, pénzhamisításokat, emberrablásokat derített fel. A félelmet nem ismerő és megvesztegethetetlen férfi 1852-ben nyomozással foglalkozó céget alapított, amelynek mottója a „Sosem alszunk”, jelképe pedig a „mindent látó szem” volt. Ez ihlette a magándetektív angol megnevezését (private eye). A cég nem szűkölködött munkában: az Egyesült Államok jelentős része a vadnyugathoz tartozott, ahol nem volt rendőrség, közbiztonság. A Pinkerton Detektívügynökség két legnagyobb ügyfele a két működő szolgáltatás, a posta és a vasút lett, a nem működő harmadik, a rendőrség rovására.

Pinkerton és munkatársai csakhamar hírnevet vívtak ki maguknak kemény és hatékony fellépésükkel, ők voltak az elsők, akik aktákat vezettek a gyanúsítottakról, bűnügyi nyilvántartást hoztak létre, fényképek alapján azonosították a tetteseket, és nem riadtak vissza attól, hogy beépüljenek a bandákba.

Legnagyobb sikereik közé tartozott Jesse James és bandájának felszámolása, a Wild Bunchnak nevezett vonat- és bankrablásra szakosodott bűnszövetkezet felmorzsolása, Butch Cassidy és a Sundance Kölyök elüldözése Latin-Amerikába.

Cége 1861 tavaszán a beiktatására vasúttal igyekvő Abraham Lincoln útját biztosította. Ügynökei, akik között ott volt az első női detektív, Kate Warne is, egy összeesküvés nyomára akadtak, a merénylők a baltimore-i állomáson akartak végezni a megválasztott elnökkel. Pinkerton figyelmeztette az elnököt, akit még chicagói éveiből ismert, és éjszaka, biztonságban csempészte át a városon. Lincoln hálából testőrének nevezte ki, és megbízta a titkosszolgálat megszervezésével, amely a polgárháború végén már hatékonyan működött. Hírszerzésben és kémelhárításban is jeleskedtek, megakadályozták például a nyolcezer déli hadifogoly kiszabadítására szőtt összeesküvést, maga Pinkerton is több alkalommal kémkedett álruhában, álnéven, jóllehet pontosan tudta, hogy ha felismerik, azonnal felakasztják.

A Pinkerton cég hírneve egyre nőtt, a lakosság szemében hősökké váltak, és hamarosan már ponyvaregények zengték dicsőségüket. A gyorsan növekvő vállalkozás azonban a nyilvánosság elől titkolt, féllegálisnak, esetenként pedig akár törvényellenesnek számító eszközökkel: megtévesztéssel, megfélemlítéssel, emberrablással, sőt gyilkossággal is élt. Jesse James és bandája üldözése közben például gyújtóbombát dobtak a bandita anyjának farmjára, a tűzben egy kisgyerek is meghalt. Hírnevüket tovább rombolta, hogy gátlás nélkül szegődtek el sztrájkok letörésére, olykor a rendőrség oldalán, így vált az egykori munkásmozgalmi aktivistából a kapitalisták érdekeinek védelmezője.

Pinkerton azonban nem ért rá a helyzet iróniáján töprengeni, annyira lekötötte a folyamatosan növekvő ügynökség ügyeinek intézése. Ellensúlyozandó az időről időre megjelenő negatív hangvételű cikkeket, gátlástalan öntömjénezésbe fogott, személyét és vállalkozását idilli fényben lefestő könyvek hosszú sorát íratta, sőt írta meg.

A nem is kicsit színezett, de reklámjuk szerint valódi, „az aktákból átvett” sztorikat tartalmazó történetek nagy hatást gyakoroltak az olvasókra, de nemcsak rájuk, hanem Sir Conan Doyle-ra, Mark Twainre, sőt később a modern, „kemény” detektívregény atyjának számító Dashiell Hammettre és Raymond Chandlerre is.

A hosszabb ideje betegeskedő Pinkerton 1884. július 1-jén halt meg, valószínűleg agyvérzés következtében. A lapokban azonban az jelent meg, hogy felesége pudliját sétáltatta éppen, amikor a póráz a lába köré tekeredett, elesett, és elharapta a nyelvét. Az esetnek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mire orvoshoz fordult, a sebtől vérmérgezést kapott, és már nem tudták megmenteni. Az ügynökséget fiai örökölték, akik egyre inkább a biztonsági és védelmi tevékenységre helyezték a hangsúlyt a nyomozással szemben, az egykori családi vállalkozás azóta részvénytársasággá vált.

(ú, MTI)