<p>A második világháború óta nem tapasztalt méretű válsággal szembesül az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP), amelynek vezetője emlékeztetett arra, hogy egyszerre öt rendkívül súlyos humanitárius válsággal kell megküzdeniük és fogytán vannak a forrásaik.<br /> </p>
1945 óta nem tapasztalt válsággal szembesül a Világélelmezési Program
Ertharin Cousin az AP amerikai hírügynökségnek adott pénteki interjújában azt mondta, hogy a szíriai, az iraki, a közép-afrikai, a dél-szudáni és az nyugat-afrikai ebolajárvány nagyszabású munkát követel meg a Világélelmezési Program és más segélyszervezetek részéről.
Emellett a WFP előkészületeket tesz a segélyezés várható bővítésére négy további országban - Jemenben, Nigériában, Ukrajnában és Líbiában -, ahol egyre nő a politikai bizonytalanság - mondta Cousin.
Hozzátette, hogy a szükségletek meghaladják a donorok részéről rendelkezésre bocsátott forrásokat, ami miatt a WFP januárban arra kényszerült, hogy 30 százalékkal csökkentse hatmillió szíriai élelmiszerellátását a közel-keleti ország határain belül és kívül.
"Több válság van, amely a humanitárius közösség - elsősorban a WFP - segítségét igényli, mint a második világháború óta bármikor" - vélekedett Ertharin Cousin. Az általa vezetett programnak 113 millió dollár azonnali forrásra lenne szüksége Szíriában és további 102 millióra a régióban ahhoz, hogy az elkövetkező hónapokban biztosítani tudja a segélyezést.
Azok a szíriaiak, akik Irakba menekültek még az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tavaly nyári előretörése előtt, valamivel jobb helyzetben vannak, mert a Szaúd-Arábia 148 millió dolláros hozzájárulásából mintegy 1,1 millió emberen tudtak segíteni június óta. A pénzt azonban csak május 1-jéig tart ki, és akkorra várható, hogy megkezdődik az Irak második legnagyobb városa, Moszul visszafoglalását célzó offenzíva - magyarázta Cousin.
A Világélelmezési Program vezetője sajnálja, hogy a növekvő erőszak ellenére a világ nem fordít figyelmet Dél-Szudánra - ahol a WFP idén hárommillió emberen kell, hogy segítsen - és a Közép-afrikai Köztársaságra, ahol 1,5 millió emberről gondoskodik az országon belül és a szomszédos területeken.
A WFP több ezer fővel van jelen az ebola által leginkább sújtott három országban, Libériában, Sierrea Leonéban és Guineában, és 3,3 millió embert lát el élelmiszersegéllyel. Emellett logisztikai segítséget is nyújt az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO).
Ertharin Cousin tájékoztatása szerint Jemenben jelenleg ötmillió emberről gondoskodnak, de ez a szám tovább nőhet. Nigériában megfigyeléseik szerint egyre rosszabb az élelmezési helyzet, ezért tanulmányozzák a segítségnyújtás lehetőségeit. Ukrajnában az ügynökség 50 ezer emberhez jutott el, de néhány héten belül már 190 ezer embernek akarnak élelmiszert vinni. Líbiában más szervezetek révén 58 ezer emberen segítenek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.