116 éve született Szent-Györgyi Albert (videó)

<p>Szent-Györgyi Albert leghíresebb biokémikusunk a hagyomány szerint nem szerette a paprikát, a világhírnevet mégis neki köszönhette. Felesége rendszeresen csomagolt számára paprikát a tízóraihoz, amit a tudós nem mert kidobni, inkább vizsgálni kezdte.</p>

 

Így fedezte fel a C vitamint. A valós történet egy kicsit másként hangzik. Az 1920-as évek végén külföldi kutatásai során, Szent-Györgyi ismeretlen anyagot talált a mellékvesében. Hazatérve, Szegeden olyan növényi forrást keresett, melyből nagyobb mennyiségben lehet kivonni azt. A szegedi paprika bizonyult erre a célra a legalkalmasabbnak. 10 liter présnedvből, 6 és fél gramm savat állított elő. Ezt az anyagot később, egy másik kutatóval egy időben, azonosította a C vitaminnal és a skorbutra utalva aszkorbinsavnak nevezte el. A felfedezés lehetővé tette az aszkorbinsav nagy mennyiségű előállítását. Szent-Györgyit már 1934-ben jelölték az élettani orvosi Nobel-díjra, de csak 3 évvel később kapta meg. Emberi nagyságát jelzi, hogy a szovjet-finn háború idején, a Nobel érmét a finneknek ajánlotta fel. Szerencsére azt egy gazdag finn kiváltotta és a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Szent-Györgyi humanizmusa mellett szerénysége is közismert.

„Én mint polgár sose tettem többet, mint amit kötelességemnek ítéltem. És mint kutató, sose tettem mást,minthogy a saját kíváncsiságomat elégítettem ki. Ami ezt a diplomát kettősen értékessé teszi nekem, hogy a saját egyetemem és a saját hazámban kaptam ezt a kitüntetést" - mondta.

Szent-Györgyi még Szegeden kezdett foglalkozni az izommozgás biokémiájával, ezen a területen is jelentős eredményeket ért el. A tudós a II. világháború idején politikai szerepet is vállalt, közreműködött a háborúból való kiugrás előkészítésében. A tudós a II. világháború után az Egyesült Államokba költözött, itt érdeklődése a rosszindulatú daganatok felé fordult és rákos sejtek működését vizsgálta.

A szöveg és a videó forrása a freepress.hu

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?