100 éves édes élet

Nagy eseményt ünnepeltek a közelmúltban özv. Vida Béláné Nagy Etelka családjában, a hajdani kulcsárnő kerek százesztendős születésnapját. És aki annyi sok évig terített úri asztalokat, annak ünneplésére méltán kijár a gazdag vendéglátás.

Etus néni (ahogy környezete szólítja) korán megtanult főzni, de a Koroson eltöltött évek alatt sajátította el igazán a gasztronómia tudományát. Elleste a kastély szakácsától a különböző ételkülönlegességeket, feljegyezte és magával hozta ezt a tarka ízvilágot. Idős koráig – amíg ereje engedte – hétköznapokon is mindig ünnepi, többfogásos ételt tálalt az asztalra. Sokszor nehéz volt előteremtenie a hozzávalókat, de az egyszerű ételekből is ínyencségeket tudott varázsolni. Csokitortáját és édességeit szülőfalujában még ma is emlegetik.

Családja jóvoltából most az ĺzvilág olvasói is részesülhetnek köszöntéséből, hiszen rendelkezésünkre bocsátották nemcsak Etus néni legkedvesebb receptjeit, hanem mindazt a finomságot, amivel az ünnepség résztvevőit kínálták. A családi főcukrász, Görcs Mária süteményeit meg is kóstolhattuk a szerkesztőségben, így aztán valóban csak ajánlani tudjuk mindenkinek.

Etus néni receptjei

Török torta

6 tojássárgáját 20 dkg porcukorral habosra keverünk, majd hozzáadunk 1 kanál lisztet, fél csomag sütőport, 5 dkg darált mogyorót, 5 dkg mandulát, 10 dkg apróra vágott puha fügét, 5 dkg kis kockákra vágott cukrozott gyümölcsöt, 5 dkg mazsolát, 1 csomag vaníliás cukrot, 2 szelet reszelt csokoládét. Jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a tojás kemény habját. Magas tortaformában sütjük, mikor kihűlt, kétfelé vágjuk, és a következő töltelékkel töltjük.

Töltelék: 2 dl tejbe 15 dkg porcukrot, 3 tojássárgáját, egy egész tojást, 1/2 csomag vaníliás cukrot teszünk, majd állandó keveréssel sűrűre főzzük. Közben hozzáadunk 2 kanál feketekávét és egy szelet csokoládét. Ha kihűlt, hozzáadunk 5 dkg porcukorral kikevert 20 dkg vajat, és ezzel a krémmel töltjük és vonjuk be a tortát.

Budapesti szelet

Hozzávalók: 8 tojás, 8 dkg porcukor, 2 dkg kakaó, 10 dkg mandula (vagy dió), 6 dkg porcukor a habba, 10 dkg daraliszt, 5 dkg csokoládé, 4 dkg vaj.

Elkészítése:

A tojássárgáját a porcukorral jól habosra keverjük, beletesszük az átszitált kakaót, az őrölt, pörkölt mandulát (diót), és összekeverjük. A tojásfehérjéből kemény habot verünk, majd fokozatosan beleverjük a 6 dkg porcukrot. A kikevert maszszába belekeverjük a reszelt csokoládét, az olvasztott, már kihűlt vajat, s felváltva beleadjuk a lisztet meg a keményre felvert tojáshabot. Mindezt könnyedén összekeverjük, és egy kikent, lisztezett nagyobb tepsibe öntjük. Mérsékelten meleg sütőben lassan sütjük. A már kihűlt tésztát hosszában három egyforma csíkra vágjuk, megtöltjük, és a csíkokat egymásra rakjuk. A tészta magas és kétszer töltött. A tetejét is megtöltjük krémmel, és puhított csokoládéval díszítjük.

Krém: 15dkg vaj, 10 dkg porcukor, 1 1/2 dl tej, 10 dkg csokoládé, 1 kanál rum.

A darabokra tördelt csokoládét beleszórjuk a tejbe, és szapora keveréssel sűrűre főzzük. Amint kihűlt, összekeverjük a habosra kikevert vajjal, és rummal ízesítjük.

A vendégasztal

Kókuszos süti

Tészta: 9 tojásfehérje, 25 dkg porcukor, 20 dkg kókuszreszelék, 8 dkg sima liszt, 1/2 csomag sütőpor.

Töltelék: 9 tojássárgája, 25 dkg porcukor, 10 dkg főzőcsokoládé, 1 vaníliás cukor, 25 dkg vaj, 2 kanál kakaó.

A tojás habjába keverjük a cukrot, a kókuszreszeléket, a lisztet és a sütőport. Előmelegített sütőben sütjük kikent, lisztezett tepsiben. A krémet lassú tűzön megfőzzük, s ha kihűlt, belekeverjük a vajat és a kakaót. Ezt kenjük a tésztára, végül leöntjük csokoládéval.

Diós szelet

8 tojásfehérjéből habot verünk, 20 dkg cukorral, 30 dkg darált dióval lágyan elkeverjük. A tésztát kétfelé választjuk, megsütjük.

Krém: 8 tojássárgája, 15 dkg porcukor, 1 vaníliás cukor, 4 dl tej, 4 kanál daraliszt. Ezt gőz fölött sűrűre főzzük. Mikor kihűlt, hozzáadunk 25 dkg vajat. A krémet a tésztára kenjük, csokival leöntjük.

Sári kalács

7 tojásból piskótatésztát sütünk.

Krém: 25 dkg vajat, 2 kanál kakaót, 4 kanál porcukort kikeverünk, majd a kihűlt tésztára kenjük.

Erre a következő tölteléket teszszük: 25 dkg dió, 1 dl rum, 15 dkg porcukor. A tölteléket jól összekeverjük, majd forró vízbe mártogatott késsel egyenletesen elkenjük. A süteményt csokimázzal vonjuk be.

Háromszínű

Tészta: 40 dkg sima lisztet, 10 dkg margarint, 15 dkg cukrot, 1 tojássárgáját, kiskanál szódabikarbónát tejjel összedolgozunk, s ebből négy lapot sütünk.

Töltelék: 4 evőkanál lisztből, 3 evőkanál cukorból, 1/2 liter tejből pépet főzünk. Ha kihűlt, 25 dkg cukrot és 25 dkg vajat adunk hozzá. Jól összedolgozzuk, és a tölteléket háromfele osztjuk. Az elsőbe kakaót, a másodikba rumot, a harmadikba kávét teszünk. A süteményt végül csokival leöntjük. (Cs. A.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?