Önnek új jövőképe érkezett

Az Élet 3.0 olyan létforma, amelyik újra tudja tervezni a szoftverét és a hardverét is; az eljövetele még várat magára. Az Élet 1.0 sem a hardverét, sem a szoftverét nem tudja megtervezni (például a baktérium), lassan, az evolúció során fejlődik, az Élet 2.0 pedig képes arra, hogy a szoftverét újratervezze, mint az emberek. Röviden összefoglalva, az első a biológiai szakasz, a második a kulturális, a harmadik a technológiai. Szembeötlő az a gyorsaság, ahogy az egyes fejlődési szakaszok követik egymást. Az első kb. 4 milliárd éves, a második kb. százezer éve jelent meg, a harmadik még nem valósult meg, de arról szól a könyv, hogy mit jelentene egy mesterséges intelligencia által vezérelt jövő. A szerző fölvázolja azokat a gondolatkísérleteket, amelyek az emberiség jövőjét mutatják a teljes optimista-pesszimista skálán, ismerteti azokat a különbségeket, amelyek a jelentősebb MI-kutatókat jellemzik. Három csoportba – a digitális utópisták, a technoszkeptikusok és a jó szándékú MI mozgalma – sorolja a szakembereket az alapján, hogy miként vélekednek arról, mikor haladja meg az MI az emberi szintet és mivel jár, ha megjelenik az emberfeletti MI.

A vitákban használt fogalmak és kifejezések eltérő jelentései sok esetben félreviszik a párbeszédet, ezért táblázatba szedve rövid, érthető definíciók igazítják el az olvasót. A könyv egyik nagy erénye, hogy azokkal a szakértőkkel is párbeszédet folytat, akik máshonnan közelítenek a témához, vagy merőben mást gondolnak az emberiség jövőjéről.

A könyvet két nagy részre oszthatjuk: az egyik az intelligencia története, a másik az értelemadás története, mindkét rész tartalmaz spekulatív és nem túl spekulatív elemeket. A terminológia tisztázásától eljutunk a mit tegyünk kérdésig. A fejezetek végén a szerző dióhéjban összefoglalja a legfontosabb megállapításokat, kiemeli a tételmondatokat és megismétli a provokatív kérdéseket. Ezzel a megoldással megkönnyíti a visszakeresést és a lineáris olvasás utáni visszalapozást.

Tegmark jól megírt forgatókönyvekkel dolgozik. Az MI megjelenésének hatását, következményeit olyan területeken vizsgálja, mint a hadászat, a munkaerőpiac, a törvényhozás vagy az orvostudomány. Azt állítja, nekünk kell választ adnunk az intelligenciarobbanással kapcsolatos kérdésekre, hogy mi történjen, milyen jövőt akarunk. Aki nem tudja megfogalmazni a célokat, az később nem reklamálhat, ha nem elégedett a helyzettel. Az általános mesterséges intelligencia („bármely kognitív feladat elvégzésének képessége legalább az emberi képességek szintjén”) megjelenését és felhasználását ma nagyon változatos formában képzeljük el; a tét és a felelősség óriási, ezért intenzív vitát kell folytatni róla. A legélesebb viták a célokat érintik: „Adjunk-e célokat az MI-nek, és ha igen, kinek a céljait? Hogyan tűzhetjük ki az MI céljait? Megoldható-e, hogy az MI fejlődésével ezek a célok változatlanok maradjanak? Módosíthatunk-e egy nálunk okosabb MI céljain? Melyek a végső céljaink?” Ugyancsak fontos, hogy saját céljainkat összehangoljuk és elfogadtassuk a gépekkel.

Az MI létrehozásának a lehetősége a tudat évezredes problémájának újragondolását ösztönzi – és átrajzolhatja az „emberi kivételesség” elképzelést is. A szerző szerint némi vigaszt jelenthet, hogy: „Nem az univerzumunk ad értelmet a tudattal rendelkező lényeknek, hanem a tudattal rendelkező lények adnak értelmet az univerzumunknak.” Kíváncsi vagyok, vajon elolvassa-e majd az MI Tegmark könyvét, és milyen véleménye lesz róla.