Selyés kisgimnazisták csodás napja Budapesten

Selyések a Csodák Palotájában

Április 26-án nagy izgalommal és örömmel vágtunk neki tanáraink kíséretében ennek a csodás útnak, melynek első megállója a Csodák Palotájába, Közép- és Kelet-Európa első tudományos élményközpontjába vezetett.

Itt megtekinthettünk egy kísérletbemutatót a fagy birodalmáról. Látványos jelenségeken keresztül megtapasztaltuk, milyen extrém hőmérsékletek uralkodnak világunkban. Megvizsgáltuk azt is, miként viselkednek az élő szervezetek ilyen körülmények között. Olyan érdekességeket is kipróbálhattunk, mint az interaktív asztalok és a különleges csocsók. A Richter Gedeon-laborban izgalmas kísérletekkel próbálkozhattunk a kémia, fizika, geológia és a biológia világából. Nagy élményben volt részünk a 9D mozi által is.

A Csodák Palotájában továbbá különféle tematikájú műhelyeket fedezhettünk fel, mint a Természet műhelye, Mágneses mező műhely, Űrállomás műhely, Illúziók műhely, Logikai műhely és a Tudósok csarnoka. Létrehozhattuk saját örvényünket, részt vehettünk egy űrhajósküldetésen, és akár el is veszhettünk a tükörlabirintusban.

Utolsó megállónk a The Magic étteremben volt. A varázskastély éttermében különleges ízek vártak minket, aminek nagyon örültünk, hiszen a sok kísérletezés után kissé megéheztünk. Az étteremben misztikus ereklyéket és varázslények szobrait pillanthattuk meg. Az étterem étlapján a Sárvérűek burgerétől kezdve a Házi Manók finomságán át Merlin Mágiájáig megtalálhatók voltak a varázslények kedvenc csemegéi. A felejthetetlen ízélményeket leöblítettük néhány korty varázsnedűvel, melyet a bájitalok és mugli frissítők itallapjáról választhattunk ki. Budapest Varázskastélya tele volt mágiával és varázslattal, melyek rendkívül elnyerték a tetszésünket.

Szeretnénk megköszönni osztályfőnökeinknek, Szüllő Líviának és Szász Boglárkának, hogy megvalósították számunkra ezt az élményekben gazdag tanulmányi kirándulást és elkísértek minket. Örömmel várjuk a következő kirándulást.

Az I.N és II.N tanulói, Selye János Gimnázium

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?