Az OTP Fáy András Alapítványa és a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem közös projektje az alap- és középiskolás diákok pénzügyi kompetenciáinak fejlesztésére irányul (Fotó: KeTK)
Népmesékkel a pénzügyi tudatosság fejlesztéséért
Az OTP Fáy András Alapítványa és a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem két éven át dolgozott közösen a Digital and Interactive Financial Literacy Tales nevű Interreg projekt keretében. Az együttműködés célja egy pénzügyi és gazdálkodási ismereteket átadó, ingyenes, mobilis, digitális és interaktív előadás-sorozat megtervezése és megvalósítása volt.
Az előadások lényege, hogy az oktatók, trénerek a népmesék bölcsességeit és tanulságait implementálják a pénzügyi, gazdálkodási szituációkba, s ezáltal hozzájáruljanak a célcsoportok (alap- és középiskolás diákok) pénzügyi kompetenciáinak fejlesztéséhez. A projekt első szakaszában került sor a tartalomfejlesztésre, vagyis a kiválasztott magyar és szlovák népmesék feldolgozására, illetve a financiális készségek fejlesztését segítő játékos feladatok összeállítására. A szlovákiai oldalon az alsó tagozatosok számára A csodabögre című szlovák, a felső tagozatosok számára A három garas című szlovák, a középiskolás korosztály számára pedig A talléros kalap című magyar népmeséből készült kézikönyv szlovák és magyar nyelven is, a két kultúra közelítése jegyében. A népmese-feldolgozások pénzügyi és gazdálkodási fogalmak tisztázását teszik lehetővé a korosztálynak megfelelő szinten. A felkészülési folyamatot az OTP Fáy András Alapítványának többnapos módszertani képzései támogatták kiváló szakemberek bevonásával.
A projekt második felében a trénerek – a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Karának diákjai – 45 perces órákon interaktív foglalkozásokat tartottak a pénzügyi és gazdálkodási fogalmak élményszerű elsajátíttatása céljából magyar és szlovák tannyelvű iskolákban. A lelkes hallgatók (legtöbbjük tanárjelölt) eddig13 település 16 iskolájában mintegy 1000 tanulóval foglalkoztak, miközben gyakorlati tapasztalatokat szereztek.
Készült négy (2 szlovák és 2 magyar) kisfilm is, melyek segítségével a képzéseket online is megvalósíthatják. A kisfilmek képi világának megalkotásába a rajz szakos hallgatók is bekapcsolódtak. A projekt rendkívül hasznosnak bizonyult, amit nem csupán a megvalósítói, hanem a foglalkozásoknak teret adó iskolák visszajelzései is igazolnak.
N. Tóth Anikó
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.