Megjelent Kuciak utolsó, befejezetlen cikke: az olasz maffia és a smeresek kapcsolatáról szól

Kuciak

Már nem tudta befejezni utolsó cikkét Ján Kuciak, az aktuality.sk múlt héten a barátnőjével együtt meggyilkolt oknyomozó riportere, ám most lapja több más szlovák portállal együtt közölte az írást. A fiatal újságíró halála előtt az olasz maffia kormánykörökig érő kapcsolatainak feltárásán dolgozott. Messzire jutott.

Az olasz maffia Szlovákiában – csápjai a politikát is elérik. Ezzel a címmel közölte tegnap éjszaka az aktuality.sk és több más szlovák portál Ján Kuciak utolsó, befejezetlenül maradt cikkét. A cikk fő állításai szerint a ´Ndrangheta olasz maffiacsoport komoly hálózatot épített ki Szlovákiában az elmúlt években, és egészen Robert Fico kormányfő hivataláig terjesztették a kapcsolataikat.

Az aktuality.sk a Cseh Oknyomozó Újságírásért Központtal, az olasz Investigative Project of Italyval és a nemzetközi Organized Crime and Corruption Reporting Projecttel közösen térképezte fel az olasz ´Ndrangheta szlovákiai terjeszkedését.

A történet tizennégy évvel ezelőtt indul, első szereplője egy Carmine Cinnante nevű olasz vállalkozó, akit 2004-ben Nagymihály mellett lekapcsol a rendőrség illegális fegyverviselésért. Néhány hónappal később olasz rendőrök érkeznek Cinnantéért, aki – mint kiderül – Guirino Irona, egy olasz maffiafőnök fegyvercsempésze. A szlovák hatóságok csak mint mezőgazdasági vállalkozót ismerték addig.

A Tőketerebesi járásban Cinnante biznisze egy másik olaszéval, Antonino Vadaláéval ért össze. Ján Kuciak utánajárt, hogy 2003-ban Olaszországban azért emeltek vádat Vadala ellen, mert állítólag rejtegette azt a Domenico Ventura nevű maffiózót, akit egy konkurens banda tagjának brutális meggyilkolásáért ítéltek el. Vadala Szlovákiában talált menedéket az olasz hatóságok elől.

Hamarosan már ismert energetikai és mezőgazdasági vállalkozóként találkozhatunk vele ismét Kelet-Szlovákiában, írja Kuciak. Így ismerte meg őt Pavol Rusko is, a Markíza korábbi tulajdonosa, a második Dzurinda-kormány minisztere, akit ma gyilkosság megrendelésével gyanúsítanak. Rusko hozta őt kapcsolatba Mária Troškovával, a fiatal modellel, aki ma Robert Fico miniszterelnök asszisztense.

Kuciak azzal folytatja, hogy 2011-ben Vadala és Trošková GIA MANAGEMENT néven hoztak létre közös céget. Trošková egy évvel később odébbállt, hogy Viliam Jasaň smeres képviselő asszisztense legyen. Innen lépett tovább 2015-ben, amikor is Fico mellett kötött ki. Hamarosan Viliam Jasaň is követte őt, ő ma a kormány biztonsági tanácsának titkára, aki egyenesen a miniszterelnöknek felel.

Jasaň ugyanakkor szintén kapcsolatba hozható Vadalával, folytatja Kuciak. Jasaň egy Prodest nevű biztonsági cég tulajdonosa volt, amelyet aztán épp Antonino Vadala vett át az embereivel, Jasaň fia pedig szintén együtt vállalkozik az olaszokkal.

Kapcsolódó cikkünk

Antonino Vadala egyébként bőszen támogatta a Smert. Kuciak rámutat, a 2016-os választások napján Peter Pellegrini Facebook-oldalára kommentelte, hogy ma mindannyian a Smert választjuk, „hogy Szlovákia jó kezekben legyen”, a mostani koalíciót pedig hangosan ünnepelte.

Vadaláéknak azonban akadt dolga a szlovák hatóságokkal is. Kuciak részletesen feltárta, hogy 2013-ban Antonino egyik rokona, Sebastiano Vadala egy konkurens mezőgazdasági vállalkozót és annak traktoristáját is megfenyegette. A bíróság szerint nem történt bűncselekmény.

Vadala azonban nemcsak Kelet-Szlovákiában üzletelt, Kuciak feltárta, hogy Pozsonyban ingatlanbiznisszel foglalkozott: egy Antonio Palombi nevű vállalkozó jelentette őt fel, mert állítása szerint nem fizette ki néhány eladott lakás vételárát. Hamarosan azonban kiderült, hogy Palombi és Vadala összedolgoztak, és együtt kellett volna kaszálniuk az áfavisszatérítésen a lakások cseréje után. Kuciak ezt a történetet azzal zárja, itt egyelőre a vádemelésig sem jutott el az eljárás.

Kuciak azzal folytatja, Kelet-Szlovákiában nemcsak a Cinnante és a Vadala család tevékenykedik, hanem a ´Ndangheta más családjai is, mint a Roda vagy a Catroppa családok. Elsősorban mezőgazdasági támogatások bezsebeléséből gazdagodnak, Kuciak ezen a területen is több törvénysértésnek járt utána. A családok vagyona több tízmillió euróra tehető, hektárok ezrei vannak a birtokukban. A pénzük nagy része azonban egyenesen Olaszországból érkezik: Kuciak szerint Antonino Vadala több szlovákiai bírósági végzésben szerepel azzal, hogy készpénzt kapott olaszországi emberektől.

Kuciak cikke a ´Ndrangheta olaszországi tevékenységének leírásánál szakad félbe. Antonino Vadala családtagjait 2017-ben olyan elfogatóparancsokban is említették, amelyek több száz kiló kokain Európába való szállításáról szóltak, a ´Ndrangheta részére. Ezeknek az eseteknek a részletei azonban egyelőre nem ismertek.

A TELJES CIKKET ELOLVASHATJA ITT

Vadala és Jasaň tagad

Antonino Vadala még a múltban kijelentette hogy semmi közel az olaszországi Vadala családhoz, mely tagja a ´Ndragheta bűnszervezetnek. Viliam Jasaň pedig azt állítja, hogy nem tudott Vadala állítólagos kapcsolatáról az olasz maffiával. (dennikn, aktuality)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?