A legtöbb ország június közepén, vagy legkésőbb július elején nyitna a beutazó turisták felé
Nyaralás Európában – hova és hogyan utazhatunk?
Jóllehet, Szlovákiából még nem utazhatunk külföldre nyaralni, a hírek szerint hamarosan hazánk határai is megnyitnak. Ha más nem, akkor legalább a környező országokba átmehetünk, de minden bizonnyal a nyári hónapokban már eljöhet a világon a teljes határnyitás.
Bár most számos ország kétoldalú megállapodással igyekszik nyitni egymás közti határait, az EU azt szeretné, hogy egységesebb legyen a piacnyitás, legalábbis azon országok között, ahol hasonló méretű a fertőzés. Most összefoglaljuk, hogy a nyaralási, utazási szempontból népszerűbb országokban hol tart a határnyitás, mire lehet számítani. De figyelembe kell venni azt is, hogy a szabályok változhatnak.
Ausztriába már bizonyos országok állampolgárai utazhatnak, Szlovákia egyelőre nincs köztük, ugyanakkor a napokban várható az enyhítés és a határnyitás. Az országban a hónap végéig szinte minden újraindul, köztük a turisztikai cégek, szolgáltatók is.
Belgiumba még kötelező a 14 napos karantén, az újranyitás tervezett időpontja június 8., ugyanakkor a szállodák már most is működnek.
Ciprus esetében egyelőre csak annyit tudni, hogy július elején szeretnék beindítani a turizmust, addig csak a belföldi vendégeket fogadják a napokban megnyitott szállodák, strandok.
Csehországban is hamarosan feloldhatják a határzárat, és már érvényes negatív teszt nélkül is beutazhatunk. Babiš kormányfő szeretné elérni, hogy egy mini-shengeni övezetet hozzanak létre, amely polgárai számára szabad lenne a mozgás az országok között – ebbe Szlovákia, Ausztria és Magyarország is beletartozna.
Horvátország is enyhítésre készül, erre a tervek szerint június elején kerülhet sor, ekkor oldanák fel a karanténszabályokat, az ország kétoldalú megállapodások alapján nyitna – köztük lehet Szlovákia is –, várhatóan június 15-én.
Málta május 31. után nyitna, igaz, egyelőre csak a „biztonságosnak” ítélt országokból lehetne a szigetre utazni.
Németországban is hamarosan nyitnak a szállodák, igaz, még csak a belföldi turistákat fogadják – ám a belügyminiszter már bejelentette, hogy június 15-től feloldanak minden korlátozást a francia, svájci, luxemburgi, dán és osztrák határokon.
Olaszország június 3-án nyitja meg határait az európai turisták előtt, ekkortól már nem kell karanténba vonulni, és tesztet sem fognak kérni a beutazóktól. Ekkor nyitnak a szállodák, az éttermek, a bárok már nyitva vannak.
Portugália is június közepére tervezi az újranyitást, a júliustól pedig teljes gőzzel beindulhat a turizmus. A helyi idegenforgalmi intézet jelentése szerint a nyári hónapokra már sok külföldi foglalás érkezett.
Spanyolországban nagyon óvatos lesz az újranyitás, július előtt szinte kizárt, hogy megnyitnák a strandokat, szállodákat a külföldi, főleg európai turisták előtt. Elképzelhető, hogy a Kanári-szigetekre csak októbertől utazhatnak az európai turisták.
Törökország vírusmentes zónák kialakítását tervezi, június közepén indulhat meg a nemzetközi forgalom, ám a beutazóktól tesztet kérhetnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.