Šimečka: Fico személyesen felelős a gázszállítás körüli problémákért

simecka k

Robert Fico (Smer) kormányfő állítólag csütörtökön, január 9-én Brüsszelben tárgyal a gázszállításról. Megint a másik végén fogta meg a dolgot, ráadásul ő maga idézte elő a problémát – jelentette ki Michal Šimečka, a PS elnöke. Szerinte a kormányfő már mindent eljátszott – a gázszállítást, a tranzitdíjat és a partnerek bizalmát is.

Šimečka hozzátette, hónapok álltak a kormányfő rendelkezésére, hogy tárgyaljon. „Csakhogy a Kijevvel és az EU-val fenntartott jó viszony helyett a moszkvai 'térdepelést' választotta Putyin diktátor előtt. Putyin előtt, holott az Ukrajna elleni brutális támadással ő idézte elő az egész gázválságot. Nem beszélve arról, hogy Ficónak az eddigi 14 éves kormányzása alatt bármennyi ideje lett volna, hogy diverzifikálja a szlovákiai gázszállítást, és megszüntesse Moszkvától való függésünket. Mindezt elmulasztotta” – szögezte le az ellenzéki vezető.

„És most, amikor az emberek már érzik Fico tétlenkedésének és sértegetéseinek következményeit, és az általa okozott drágulást és káoszt, elhagyta az országot. Kormányzás helyett egy napi 6000 eurós vietmáni szállodai lakosztályból küldözget videóüzeneteket. Ilyen kormányfőre semmi szüksége az országnak, a mi feladatunk az, hogy minél hamarabb leváltsuk egy választáson” – tette hozzá Šimečka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?