Franciaországban 1,3 százalékon stagnál az infláció

infláció k

Franciaországban 1,3 százalékon stagnált az éves infláció decemberben - közölte nem végleges adatként a francia statisztikai hivatal (Insee) kedden. A piaci várakozás 1,5 százalékos fogyasztói áremelkedésről szólt.

Decemberben 1,2 százalékkal emelkedtek az energiaárak a novemberi 0,7 százalékos éves csökkenés után. Ezt ellensúlyozta, hogy az élelmiszerárak nem változtak a novemberi 0,2 százalékos emelkedést követően. Változatlan maradt a dohánytermékek 8,7 százalékos és a szolgáltatások árának 2,3 százalékos éves emelkedése.

A feldolgozott termékek árcsökkenése felgyorsult, 0,4 százalék volt a novemberi éves 0,3 százalékot követően.

Havi összevetésben 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak decemberben a novemberi 0,1 százalékos csökkenés után elsősorban a szolgáltatások drágulása miatt.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált éves fogyasztói árindex (HICP) decemberben 1,8 százalékra emelkedett a novemberi 1,7 százalékról, elmaradt az elemzői várakozások átlagában szereplő 1,9 százaléktól. Havi alapon a HICP 0,2 százalékkal nőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?