Brutális késelés: egy diák megszúrta több társát egy iskolában

horvat keseles

Halálos késelés történt péntek délelőtt egy zágrábi általános iskolában, egy gyermek meghalt, öten megsebesültek – közölte Irena Hrstić egészségügyi miniszter. A kormány szombatra országos gyásznapot hirdetett.

Hozzátette: az utolsó információk szerint összesen hat áldozat van, egy hétéves kislány a helyszínen életét vesztette.

A sérültek közül három gyermeket és a két felnőttet zágrábi kórházakban látják el, mindannyian túl vannak az életveszélyen. A két felnőtt közül az egyik az iskola igazgatója, a másik az elkövető – mondta a miniszter. A gyerekek 7 és 11 év közöttiek.

Davor Božinović horvát belügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a 19 éves elkövető az iskola diákja volt, és a közelben lakik. A férfi pszichés problémákkal küzd, és korábban öngyilkossági kísérlete is volt. Kiemelte: a támadás nem egy osztályteremben történt, hanem vélhetően a folyosón. Az elkövető ezt követően megpróbált elrejtőzni, és saját magát is megsebesítette több késszúrással. A rendőrség azonban megakadályozta az öngyilkosságot.

„Az esemény körülményeinek és dinamikájának meghatározása folyamatban van" – fogalmazott a miniszter, megjegyezve, hogy a nyomozás és a rendőrség által végzett egyéb intézkedések, mint a tanúk kihallgatása és a térfigyelő kamerák felvételeinek begyűjtése, folyamatban van.

A kormány országos gyásznapot hirdetett szombatra a tanulókat és a tanárokat ért tragikus támadás miatt.

Andrej Plenković horvát kormányfő közösségi oldalán mély részvétét fejezte ki az elhunyt kisiskolás családjának. „Együttérzünk minden áldozattal és családtagjaikkal, valamint az iskola diákjaival és dolgozóival” – írta a kormány nevében.

Zágráb városa pénteken és szombaton minden adventi helyszínen lemondta a kísérőprogramokat, nem lesznek koncertek, és több színház is jelezte, hogy elmaradnak az előadások.

A december 29-ei elnökválasztás jelöltjei ideiglenesen felfüggesztették kampányukat.

Zoran Milanović államfő videoüzentében azt mondta: nincsenek szavak, amelyek leírhatnák a szomorúságát a szörnyű és példátlan tragédia miatt, amely mindenkit megdöbbentett.

„Mély részvétemet fejezem ki a zágrábi iskolában ma tragikusan elhunyt gyermek szüleinek és családjának. Arra kérek minden egészségügyi és szociális szolgálatot, hogy tegyenek meg mindent a sérült gyerekek és tanáraik, szüleik és családjaik megsegítése érdekében” – fogalmazott az elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?