Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtotta hétfőn Észak-Koreát és Oroszországot, az amerikai pénzügyminisztérium szerint a büntetőintézkedések Phenjan pénzügyi tevékenységét és Moszkvának nyújtott katonai támogatását célozzák.
Az Egyesült Államok újabb szankciókkal sújtotta Észak-Koreát és Oroszországot
A mostani intézkedéssel észak-koreai bankok, a háborús övezetbe vezényelt tábornokok és egyéb tisztségviselők mellett olajszállítással foglalkozó orosz cégek kerültek szankciós listára. A büntetőintézkedések célja megzavarni Phenjan Moszkvának nyújtott támogatását az ukrajnai háborúban.
Az amerikai pénzügyi tárca közlése szerint egyebek között szankciókkal sújtották a Golden Triangle Bankot és a Korea Mandal Credit Bankot.
Kijev becslései szerint 11 ezer észak-koreai katona érkezett Oroszországba, s a múlt héten már megkezdték bevetésüket jelentős számban az orosz haderő oldalán az oroszországi Kurszk régióban, ahová augusztus 6-án nyomultak be ukrán csapatok. Moszkva eddig nem erősítette meg, de nem is cáfolta észak-koreai csapatok jelenlétét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.