Danko: Januárban elkészülhet a házszabály módosításának tervezete

andrej danko k

Január 15-ig elkészülhetnek a házszabály módosítására vonatkozó javaslatok – jelentette ki Andrej Danko, a parlament alelnöke, az SNS elnöke. Közlése szerint a felszólalások lerövidítéséről még nem tárgyaltak, és szerinte megfelel a jelenlegi helyzet. Az etikai kódex kidolgozásának fontosságát hangsúlyozta.

„Megegyeztünk, hogy január 15-ig összegezzük a tervezetek előterjesztésével és az időhúzás megakadályozásával kapcsolatos javaslatokat. Még nem beszéltünk a felszólalások hosszának lerövidítéséről, szerintem megfelel a jelenlegi állapot, de a technikai jellegű részletek javítására van lehetőség. A javaslatokhoz még hozzászólhat az ellenzék” – mondta Danko újságíróknak. Azt is megerősítette, hogy a februári ülésszakon terítékre kerül a házszabály.

Danko régóta húzódó problémának tartja az etikai kódex elfogadását, az ilyen javaslatok eddig zátonyra futottak. „Támogatom, hogy elfogadjuk a képviselők viselkedésének etikai kereteit, beleértve a felszólalásokat, a kommunikációt, a különféle társulásokkal való kapcsolattartás szabályait, az öltözködést, és egyéb dolgokat” – mondta Danko.

Tibor Gašpar (Smer) szintén megerősítette, hogy az év elején foglalkozhatnak ezzel a témával.

Milan Majerský, a KDH elnöke elmondta, mozgalma leadta javaslatait a módosítással kapcsolatban, és azok közül többet elfogadtak. Viszont azt is hangsúlyozta, minden képviselőnek egyfajta belső etikai kódex szerint kell viselkednie. „Semmire se megyünk egy parlamenti etikai kódexszel, amíg nincsenek az összes képviselőnek ilyen mentális képességei” – reagált a kódex elfogadásának tervére. Igor Matovič, a Slovensko elnöke nem értene egyet a hozzászólások lerövidítésével, nem lát erre semmilyen okot.

A frakcióknak októberben kellett leadniuk a javaslataikat, a munkabizottságban mindegyik parlamenti párt képviselve van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?