Románia 27 katonát veszített az afganisztáni küldetésekben

Románia 27 katonát veszített az afganisztáni küldetésekben

Románia több tízezer katonája vett részt az eltelt húsz évben különböző afganisztáni küldetésekben, 27-en közülük életüket vesztették, több mint kétszázan pedig megsebesültek – összegezte csütörtökön Nicolae Ciuca védelmi miniszter.

A tárcavezető annak kapcsán méltatta a román katonák áldozatkészségét, szakmaiságát, hűségét és szolidaritását, hogy május elsejétől Románia is megkezdi Afganisztánban szolgáló katonái kivonását.

Románia idén 650 katonával vesz részt a NATO kiképzésre, támogatásra és tanácsadásra összpontosító, Eltökélt Támogatás (Resolute Support) elnevezésű afganisztáni missziójában.

„A régióbeli békefolyamat támogatása mellett fontos, hogy szövetségeseinkkel együtt megkülönböztetett figyelmet szenteljünk a kivonuló NATO-csapatok védelmét biztosító intézkedéseknek. A védelmi minisztérium számára az afganisztáni misszió akkor fog véget érni, amikor valamennyi román katona biztonságban hazaér” – mutatott rá sajtónyilatkozatában Ciuca, aki maga is Irakot, Afganisztánt és Bosznia-Hercegovinát megjárt hivatásos katona, politikai karrierje előtt pedig a román hadsereg vezérkari főnöke volt.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben a miniszteri szintű rendkívüli NATO-értekezletet követően szerdán jelentette be, hogy a szövetségesek úgy döntöttek, május 1-jéig megkezdik az országban szolgáló misszió erőinek kivonását.

Stoltenberg Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel és Lloyd Austin védelmi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a NATO-erők kivonása Afganisztánból rendezett, összehangolt és megfontolt módon, néhány hónap alatt zajlik le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?