Kiska helyetteseket küld maga helyett az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatására

Andrej Kiska
Pozsony |

Andrej Kiska államfő élni fog az őt megillető joggal, és elküldi a helyettesét az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatására. A köztársasági elnököt Stanislav Gaňa, az elnöki hivatal jogszabályokért és elnöki kegyelemért felelős osztályának igazgatója fogja képviselni. Az alkotmányjogi bizottság ülésén Marián Giba, az államfő alkotmányjogi kérdésekért felelős tanácsadója is részt vesz. Erről Henrieta Hajtová, az elnöki hivatal sajtóosztályának munkatársa tájékoztatott hétfőn.

Hajtová elmondása szerint az elnök helyettesei a következő témákra fognak rákérdezni: az Alkotmánybíróság (AB) és az egyéb állami szervek viszonya, az AB előtt álló legnagyobb problémák és kihívások, az alkotmánybírók morális integritása és dilemmáik, valamint ellenálló képességük a rájuk és a döntéseikre gyakorolt nyomással szemben.

Kiska szerint nincs annak valós akadálya, hogy a parlament ki tudjon választani 18 nevet, akik közül az államfő aztán kinevezheti a 9 új alkotmánybírót. „Örülök, hogy a pályázók között olyan embereket is látok, akik hozzájárulhatnak az Alkotmánybíróság, illetve a szlovákiai igazságszolgáltatás színvonalának és hitelességének emeléséhez. Elég olyan név van a listán, akikkel fel lehet tölteni a megüresedő alkotmánybírói helyeket” – tette hozzá.

Az elnök Hajtová elmondása szerint ismét leszögezte, hogy az alkotmánybírók kiválasztásával összefüggésben két kritériumot támaszt: a jelölt legyen megkérdőjelezhetetlen szaktekintély és erkölcsileg feddhetetlen.

A parlament alkotmányjogi bizottsága szerdán, január 23-án kezdi meg az alkotmánybíró-jelöltek meghallgatását a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa Vármegyeház téri (Župné námestie) történelmi épületében. A köztársasági elnök vagy a helyettese a meghallgatások során bármikor szót kérhet. Az alkotmánybírói posztokra összesen 40 jelölt pályázik.

Róbert Madej (Smer-SD) bizottsági elnök arról tájékoztatott, hogy a meghallgatások három napig fognak tartani. Hozzátette: az ülés nyilvánosan követhető lesz a parlament weboldalán audiovizuális közvetítés formájában. 

A pályázók a meghallgatáson először bemutatkoznak, elmondják, miért pályáznak erre a pozícióra, beszámolnak a szakmai tapasztalataikról, az eddig elért legfontosabb eredményeikről, a publikációs tevékenységükről, illetve arról, milyen előadásokon, szemináriumokon és tudományos konferenciákon vettek részt eddig. A bemutatkozás után a jelölt a képviselők és az államfő esetleges kérdéseire válaszol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?