Netanjahu ezúttal nem engedte el hazája küldöttségét a túsztárgyalásokra

netanjahu k

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ezúttal nem engedte el hazája küldöttségét a kairói tárgyalásokra, amelyeken a Gázai övezetbe túsznak elhurcolt emberek szabadon engedésének feltételeiről tárgyaltak volna közvetítők útján a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezettel.

„Izrael nem enged a Hamász tévhiten alapuló követeléseinek. A szervezetnek enyhítenie kell feltételein” – olvasható a miniszterelnöki hivatal közleményében. Ezt azután adták ki szerdán, hogy a helyi média jelentette: Netanjahu nem hagyta jóvá az izraeli delegáció visszaküldését Kairóba, a még a Hamász fogságában lévő 134 élő vagy holt túsz elengedéséről szóló tárgyalások következő fordulójára.

„Kairóban a Hamász nem tett semmilyen új javaslatot, amelynek részeként elengedné túszait” – közölte a miniszterelnöki hivatal az előző, keddi egyezkedésről. „Csak a Hamász álláspontjának megváltozása teheti lehetővé a tárgyalások folytatását” – tették hozzá.

Az elrabolt izraeliek családtagjai dühödten reagáltak a bejelentésre. Kijelentették, hogy ez a halálos ítélettel egyenlő az életben lévők számára. „A kormány egyes tagjai szemmel láthatóan úgy döntöttek, hogy feláldozzák az elraboltak életét, de ezt nem ismerik be" - közölte képviselőjük.

A túszok szabadon bocsátásáról folytatott tárgyalások első szakasza jelentős előrelépés nélkül ért véget kedden. Egy jelen lévő amerikai tisztségviselő beszámolója szerint a tárgyalás nem lehetetlenült el, de nem volt áttörés. A közvetítésben szintén részt vevő egyiptomi tisztségviselők pedig úgy vélekedtek, hogy az egyeztetés folytatódik a következő napokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?