Nem tudják, vonatkozik-e rájuk a kötelező lepárlás

Neheztelnek a földművelésügyi tárca vezetésére a Szőlőtermesztők és Bortermelők Szövetségének tagjai, amiért a szaktárca – állításuk szerint – legalább fél évet késik az EU-jogszabályokkal kompatibilis új bortörvénnyel.

Neheztelnek a földművelésügyi tárca vezetésére a Szőlőtermesztők és Bortermelők Szövetségének tagjai, amiért a szaktárca – állításuk szerint – legalább fél évet késik az EU-jogszabályokkal kompatibilis új bortörvénnyel.

Ennek híján Szlovákiában például nincs rendezve a szőlőtelepítési jog kérdése, amely az új ültetvények telepítésének az alapfeltétele. Rossz néven veszik a termelők azt is, hogy a szaktárca felszámolja a csaknem nyolcvanéves múltú pozsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetet is. Ennek egyes jogköreit – így például a borok besorolását – a tervek szerint a Központi Mezőgazdasági Ellenőrzési és Növényvédelmi Intézet (ÚKSUP) veszi át, ám ez a szervezet még nem szerezte meg az ehhez szükséges uniós engedélyeket. Márpedig a borászoknak óriási káraik keletkeznének abból, ha akár rövid ideig is szünetelne a borbesorolás – állították tegnap a hazai borszőlőtermelés és -feldolgozás terén 46 százalékos piaci részesedéssel bíró szervezet vezetői. Szerintük tisztázatlan továbbá az is, hogy vonatkozik-e a hazai borászokra az uniós kötelező lepárlási kötelezettség vagy sem. Merthogy a szlovák szakértők az EU-csatlakozási tárgyalások során „elfelejtettek” átmeneti mentességet kérni e kötelezettség alól. Ugyanakkor kísérletek vannak a vonatkozó mentesség utólagos kiterjesztésére Szlovákiára esetében is.

Az új borászati törvénynek eredetileg 2004. május l-jén kellett volna hatályba lépnie. A jogalkotási csúszás miatt 2005 első negyedévénél hamarabb aligha kerül a törvényhozók elé. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?