Nehéz magyar sikera litvánok ellen

magyarhoki20220504

A magyar jégkorong-válogatott a divízió I/A-s világbajnokság második játéknapján Litvánia 2:1-es legyőzésével menetelt tovább a feljutás felé.

A magyar csapat csakúgy, mint Dél-Korea ellen, most is remekül kezdett, már 51 másodperc után megszerezte a vezetést. A litván védő, Cizas hibája után Sebők csapott le a korongra, majd szépen a kapuba lőtt, 1:0. A folytatás ellenben már közel sem hozott olyan meggyőző játékot, mint az első meccsen, sőt, Rajna Miklósnak is akadt védeni valója. A szünet után nem sokkal Sofron lépett ki óriási helyzetben és eltalálta a kapuvasat. A gólbíró tévesen jelezte, hogy a korong a kapuban kötött ki, így a videózás után vissza is vonták a gólt. Nem ez volt azonban az egyetlen ítélet, hiszen egyúttal egy büntetőt is megadtak a magyar válogatottnak. A rávezetést Hári János a kapust kicselezve lőtte a hálóba, 2:0.

Nem sokkal később emberelőnybe kerültek Erdélyék, de néhány másodperc után őt is kiküldték a bírók, így 4 a 4 ellen folytatták a csapatok. Ebből a litván válogatott jött ki jobban és Alisauskas révén szépített, 2:1. A 35. perc környékén a magyar játékosok alaposan beszorították ellenfelüket a kapujuk elé, de a nagy nyomás, a számos lövés nem érett góllá. A harmadik harmad elején Garátot állították ki, és bár a két perc elején nagyon hatékonyan védekezett a magyar válogatott, az utolsó másodpercekben Rajnára és a védők keménységére is szükség volt, hogy ne szülessen meg az egyenlítő gól. Tíz perccel a vége előtt kettős emberelőnyben is támadhattak Vas Jánosék, de sem azt, sem az egyfős fórt nem tudták gólra váltani. Alig három perccel a vége előtt emberhátrányba kerültek a magyarok, egy perccel a büntetés vége előtt pedig már kapusukat is lehozták a litvánok, de a szurkolók által támogatott magyar válogatott kivédekezte a kiállítást és a hátralévő fél percet is.

Nagy Gergőék egy pihenőnap után pénteken 19 órától a házigazda Szlovéniával játszanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?