Megtartotta évadnyitó ülését a kassai Thália Színház, mely ebben az évadban ünnepli megalapításának 50. évfordulóját. Az eseményre nem a teátrum székhelyén, hanem a környék egyik legkisebb falujában, a 195 lakosú Bódvavendégiben került sor.
Négy ősbemutatóval készül a Thália az új évadban
Jubileumi, ötvenedik színházi évadában a Thália négy premierre készül. Czajlik József, a színház igazgatója elmondta, tulajdonképpen mindegyik ősbemutató lesz. A direktor elsőként Márai Sándor Kalandját említette, amelyet még sohasem mutattak be Szlovákiában, tehát Kassán sem láthatta a közönség. A Kaland – a darabismertető szerint – a szerelem, a hivatástudat, a hűség és hűtlenség, a siker és bukás drámája. A cselekmény egyetlen helyszínen, egy budai villa orvosi rendelőjében játszódik, ahol néhány óra leforgása alatt valamennyi szereplő élete teljesen felborul. „A Forgács Miklós és Faragó Béla zeneszerző által írt Ma már nem mész sehova című darabot sem mutatták még be sehol. A nagy Mikszáth-klasszikust, a Noszty fiú esete Tóth Marivalt ugyan már bemutatták, de azt a verziót, amelyet nálunk láthat a közönség, kimondottan nekünk írja Gyarmati Kata László Sándor rendezővel. Valójában tehát ez is ősbemutató lesz. A Parasztoperát Pintér Bélától sem mutatták még be Szlovákiában” – mondta el Czajlik József.
Pintér Béla a darab cselekményével kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy neki a nagymamája úgy mesélte, Szabadszállás környéki emberekkel történt meg nagyon régen. A történetről csak annyit árult el, hogy van benne néhány boldogtalan sorsú ember, szenvedély, humor, vérfertőzés és gyilkosság.
Az évad egyik legizgalmasabb előadása minden bizonnyal a decemberre tervezett Ma már nem mész sehova című, négy részből álló darab lesz, melynek témáját az inspirálta, hogy 2006. augusztus 25-én Nyitrán megvertek egy diáklányt. Forgács Miklós dramaturg elmondta: „Ez az eset, amikor egy diáklánnyal, egy átlag állampolgárral, egy kisemberrel történik valami, ami igazságtalan, szomorú és borzalmas, az állam pedig nem az állampolgárát védi, hanem saját magát, és állampolgára ellen fordul. Ez olyan fajta abszurd és hihetetlen fordulat ebben a történetben, hogy e miatt a teatralitása miatt, e miatt a hiteltelensége miatt színházért kiált” – fejtette ki a dramaturg.
A jubileumi évadban a bemutatókhoz számos kísérőrendezvény is kapcsolódik, melyekre szintén várják a közönséget.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.