Munkahelyről a karácsonyfa alá

t

Annak ellenére, hogy a december a várakozásról, az elmélyedésről, a karácsonyra való készülődésről kellene, hogy szóljon, a 21. században a munkahelyi nyomás, a stressz az, ami az év utolsó hónapját leginkább jellemzi. Jóval kevesebb a munkanap, az elvégzendő feladat meg ugyanannyi, ha nem több, hiszen sok helyen az év végi zárások miatt még többet kell benn lenni.

Cégfüggő, hogy hol mennyi napot kell ilyenkor dolgozni. Sok gyárban a két ünnep között leállás van, ilyenkor a munkásoknak szabadnapot kell kivenniük, ha akarják, ha nem. Aztán olyan is akad szép számmal, ahol karácsony és szilveszter között dolgozni kell, néhányak szerint ez azért jó, mert akkor nem kell beleőrülniük december 23-ig a munkába. A többiek pedig kénytelenek három hét alatt végezni a havi munkával, elvonva így az időt a családtól, a karácsonyra való készülődéstől, az ajándékvásárlás rituáléjától. „Csehországban dolgozom egy kínai cégnek, és ők nem ünneplik a karácsonyt, sem december 31-ét. Ez megnehezíti a dolgunkat, hiszen mi megkapjuk a szabadnapot, de a folyamatok globális szinten nem állnak le. A munka felhalmozódik a három karácsonyi nap alatt, esélytelen, hogy a két ünnep között otthon maradjunk. Ezt én még csak-csak megoldom, de számos olyan kollégáról tudok, akinek családja, gyerekei vannak, és emiatt nem tudnak ilyenkor közös időt eltölteni. A legtöbben ezt úgy oldják fel, hogy a kínai újévkor mennek el pár napra pihenni, síelni, ekkor nem probléma kivenni a szabadságot. Sokakban felmerülhet, hogy akkor miért is dolgozunk itt, amire a klisészerű, de valós válasz: a pénz miatt” – meséli Júlia, aki egy kínai távközlési cégnél dolgozik.

A munkahelyi stressz

A túlzott hajszának számos következménye lehet. Az állandó stressz testileg és lelkileg is megterhelő, előidézhet depressziót, de akár szív- és érrendszeri megbetegedéseket is. Kiss Mária pszichológus szerint érdemes odafigyelnünk magunkra, és elgondolkodni azon, hogy vajon a cég, amelyben dolgozunk, áldozna-e annyit értünk, mint amennyit mi adunk neki. „A legtöbb munkahely nem egészségbarát abból a szempontból, hogy miután megbetegedünk, eldobnak, jön a helyünkre úgyis más. Azt diktálja az érdekük, hogy amíg egészségesek vagyunk, minél többet dolgozzunk, ha pedig megbetegedünk, jöjjön a helyünkre olyan, aki szintén 120 százalékon teljesít. Hosszú távon ezt nem lehet csinálni. Szoktam is kérdezni a pácienseimet: azért robotol, hogy aztán orvosra költse a pénzét? Hiszen nem tudja élvezni azt, amit összespórol. Olyankor sokszor már késő azon gondolkodni, hogy többet kellett volna pihenni. A munkahelyi stressz decemberben még fokozottabb, ráadásul otthon is a maximumot akarjuk hozni, legyen sokféle sütemény, tökéletes fa, idilli kép, ahogy azt a reklámokban is látjuk. Csakhogy ennek megteremtéséhez rengeteg energia kell, s a munkahelyi nyomás mellett nem egyszerű. Ha túlvállaljuk magunkat, annak sokszor az a következménye, hogy az ünnepek alatt lázasan, náthásan fekszünk, a test jelzi, hogy ideje megállni, pihenni. Ha nem vesszük figyelembe, akkor kényszerszabadságra küld. Valóban megéri? Figyelni kell ezekre a jelekre, hogy hosszabb távon ne alakuljanak ki komolyabb problémák, mint amilyenek a szív- és érrendszeri megbetegedések, a fejfájás, az izomfájdalmak, a gyomor- és bélrendszeri betegségek, a szorongás, a kiégés.”

Irány pihenni!

Hogy miként lehet felfigyelni a jelekre, arról szintén Kiss Mária pszichológust kérdeztük: „Ha állandóan érezzük a feszültséget, ha úgy megyünk haza, hogy holnaputánra is találunk feladatot, az már egy figyelmeztető jel lehet. Továbbá a gyakori fejfájás is, valamint az izomfájdalom, az álmatlanság, a magas vérnyomás is. Van, akinél hajhullás és bőrproblémák is jelentkeznek. Ezeket a jelenek ne vegyük félvállról, ha tapasztaljuk őket, iktassunk be egy kis pihenőt, vegyünk vissza a tempóból.” A legtöbbször elég szólni a felettesünknek, hogy egy kis pihenésre van szükségünk. Nevezzük akár alkotói szabadságnak, akár regenerálódásnak, a lényeg, hogy a pihenésre szánt idő ne a munkáról szóljon. Ne nézzük meg ilyenkor a munkahelyi e-maileket, bárhol vagyunk is, ne mossunk ablakot, ne terheljük magunkat még inkább. A legjobb, ha elutazunk egy olyan helyre, ahol biztosítva van a teljes kiszolgálás, ahol mások lesik kívánságunkat, ahol maximálisan ki tudunk kapcsolni. Nem hiába kapunk szabadnapokat, használjuk ki okosan, hiszen hosszabb távon annak van igazán értelme.

Hogyan lehet legyőzni a munkahelyi stresszt?

  1.  Ismerjük el, hogy nincs minden rendben. Általában ez a legnehezebb.
  2.  Beszéljünk a felettesünkkel, próbáljunk meg olyan megoldást találni, ami mindenkinek jó.
  3.  Vigyünk be személyes tárgyakat a munkahelyünkre, ezek kellemesebbé tehetik az ottani légkört.
  4.  Legyünk effektívek a munkaidő alatt, ne internetezzünk és pletykáljunk feleslegesen, hanem dolgozzunk – így talán nem is kell túlórázni.
  5.  Tartsunk szünetet. Óránként öt percet sétáljunk, hogy kitisztuljanak a gondolataink, hogy átmozgassuk az izmainkat.
  6.  Találjuk meg az egyensúlyt a munkahely és a magánélet között.
  7.  Relaxáljunk. Sajátítsunk el néhány légzési technikát, melyek segítségével a munkahelyünkön pár perc alatt újratöltődhetünk.
  8.  Pihenjünk. Aludjunk eleget, találjunk időt a sportra, a hobbira, töltsük fel magunkat kellően, hiszen ha lemerítjük a testet, azt fel is kell tölteni.

A teljes írás a Vasárnap Téli Kalauz mellékletében jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?