MKP: Fügefalevél és új adórendszer

Az utóbbi jegyzeteimben arról írtam, hogy a szlovákiai közlekedési infrastruktúra fejlesztése terén feltűnően hátrányos megkülönböztetés éri a déli régiókat. Érvényes ez a közútfejlesztésre, hiszen a kormány elfogadta a közútfejlesztés stratégiáját 2030-ig, melyben apró morzsák jutnak csupán a déli járásokba. A vasútfejlesztés stratégiáját is a SzK Pénzügyminisztériuma értéket a pénzért részlegén dolgozták ki. Heteken, hónapokon belül e téren is kormánydöntés várható és itt is a déli régiók súlyos diszkriminációja van kilátásban.
Pártsajtó

2021. június 3. 11:31

Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke, aki bemutatta a párt javaslatait (Somogyi Tibor felvétele)
(Somogyi Tibor felvétele)

Most pedig arról írok, milyen technikát alkalmaznak, hogyan indokolják meg a déli járások elkerülését, régióink feltűnően hátrányos megkülönböztetését. Mindkét esetben, a közutak és a vasutak fejlesztésénél is az egyes beruházási tételek, vagyis útszakaszok és vasúti pályaszakaszok prioritások szerinti besorolását és várható megvalósítását az ún. CBA (BCA), társadalmi megtérülés együttható alapján végzik, 90 százalékos súllyal. Míg a fennmaradó 10 százalékos arány az adott járásban a munkanélküliség lecsökkentésének potenciálja. Az előző együttható abból indul ki, hogy a megvalósult beruházást hányan veszik igénybe. A közúton mekkora a gépkocsiforgalom, hányan veszik igénybe a tömegközlekedési eszközöket. Vasúton mekkora a vasúttársaság utasforgalma. Az utóbbi azzal függ össze, hogy a korszerű utak és vasutak a gazdaság ütőerei. Amerre haladnak, arra tapasztalható gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés.

Az elmúlt 3 évtized paradigmális változásainak – délen a mezőgazdaság egylábúsítása, az élelmiszeripar megszűnése, északon és középen az erőteljes iparosítás, ezen belül az idegenforgalom jelentős fellendítése – következménye, hogy míg északon jelentős forgalom van az utakon és a tömegközlekedésben, amelyet a munkába igyekvés is generál, addig délen a forgalom minden tekintetben lecsökkent. Az utasforgalom és a gépkocsiforgalom egyaránt. Minden közlekedési infrastrukturális beruházás eldöntésénél tehát 90 százalékos súllyal ebből indulnak ki. Ami délen kellene irtózatosan, a munkanélküliség és az elszegényedés lecsökkentése mondjuk a korszerű közlekedési infrastruktúra által, annak együtthatója a döntéseknél csupán 10 százalékos súllyal bír.

Hogy ne menjünk messzire, a szomszédos Ausztriában a két együttható ilyen irányú megoszlása 50-50 százalékos. Szlovákiában a témához miért nem így közelítenek? Mert a SzK Pénzügyminisztériuma értéket a pénzért részlegének elemzéseit fügefalevélként használják a politikai és stratégiai döntéseik megindoklására. Elemzéseikkel fedik el a lényeget, hogy a déli és a keleti járásokat el akarják sorvasztani, ki akarják éheztetni. Immár 30 éve. Úgy tűnik, a tendenciát most emelik tökélyre, amikor a kormányban és a törvényhozásban nincs egyetlen olyan párt sem, amely a régióinkért, szülőföldünkért tenni akarna. Megvolna ehhez a szándéka. Akkor, amikor 2027-ig lesz Szlovákiának és a térség további országainak hozzáférhetősége az EU Kohéziós Alapjához. Emiatt 2028-tól a források kiapadnak. Ami addig megépül, azt használói, haszonélvezői birtokba vehetik, azután pedig jön a sivár valóság.

Mit tehetünk? Tudjuk, hogy az általunk délen és keleten befizetett adók beruházások formájában északon és középen öltenek testet. Legalábbis a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés tekintetében. Mivel régióink, szülőföldünk beruházásoktól való elzárását – egy-két kivételtől eltekintve – hosszabb ideje, tartósan tapasztaljuk (erre rendszeresen felhívtuk, felhívjuk a polgárok figyelmét) valamit tenni kell. Volna egy kézzelfogható, ésszerű eszköz. Svájcban az egyes kantonok külön adópolitikát folytatnak, vagyis kantononként más és más a személyi jövedelemadó rendszere, mások az adókulcsok. Valami hasonlót kellene bevezetni Szlovákiában is. Más-más adókulcsokat Szlovákia egyes megyéiben vagy akár járásaiban a mérhető adatok alapján. Az utóbbi 3 évtized folyamán megvalósult állami beruházások mértéke és az életszínvonal mérhető, kimutatható adatai alapján. Azokban a járásban, amelyeket állami beruházásokból nem állítottak fejlődési pályára, alacsonyabb adókulcsokat kellene meghatározni, mint azokban a járásban, amelyet állami forrásokból fejlődési pályára állítottak. Azokban a járásban, amelyek vállalkozási környezete mérhető adatok alapján rosszabb, ezzel együtt a megélhetés, az érvényesülés esélyei ott jóval kisebbek, alacsonyabb adókulcsokat kellene kiróni, mint másutt. Ahogyan ezt Svájcban teszik. Ahol a gazdagabb régiókban élő lakosság szolidáris azokkal, akik kevésbé gazdag régióban élnek. Mert minálunk nincs esélyegyenlőség az élet számos területén. Ám a hátrányos megkülönböztetés a legfeltűnőbb az állami beruházások megvalósításánál, különösen a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés regionális lecsapódásában. Svájc korszerű, gazdag, jómódú ország. Vegyünk róla példát!

Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Koronavírus: mindössze egy új fertőzöttet találtak vasárnap

v

Mától csak egy járásban van érvényben másodfokú figyelmeztetés, 17 járás zöld besorolású

párkány

Levendulás, hűsítő nyárnyitó Párkányban

Vasárnap

Uralkodóházak a VASÁRNAPBAN: A brit királyi család száz éve

fff

Mindenféle huncut koboldozások

olimpia

Tiltakoznak a női olimpiai játékosok – nem akarnak transzneművel versenyezni

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.