Napozás vagy infraszauna?
Az infraszaunában nem vesznek igénybe felöntéseket, ezért ott nem képződik gőz, innen ered a másik elnevezése is, “száraz” szaunának is hívják. Az “infra” szó azt jelenti, hogy valami “alatt, alatti”. Ez a látható színtartomány alatti, azaz az infravörös spektrumot jelenti, ezzel van megvilágítva az infraszauna. A napunk is bocsát ki hasonló sugarakat, de azzal ellentétben, az infraszaunának nincs semmi káros mellékhatása.
Az infraszauna egészségünket javító hatásai
Az infravörös fény is melegíti a testünket, mely hatására nemcsak a vérkeringésünk és a nyirokrendszerünk erősödik, hanem beindul az izzadás is, mely egyben méregteleníti is a szervezetünket. A méregtelenítéssel kiürülnek a szükségtelen salakanyagok vizelet és verejték formájában.
Szaunában ülve és izzadva az ember szinte ugyanannyi kalóriát eléget, mintha futna vagy biciklizne. Így tehát elmondható, hogy az izzadással nemcsak a méregtelenítés folyamata indul be, hanem a zsírvesztés is. Kiváló alternatíva fogyni vágyóknak az infraszaunázás.
Az erek kitágulásával és a test felmelegedésével a testünk olyan állapotba kerül, mintha egy kicsit lázas lenne. Immunrendszerünk erre azonnal fokozottabb működésbe lép. Nem kérdés, hogy ha épp akkor egy vírus találkozik a szervezettel, az erősebb immunrendszer megakadályozza a bejutását és készen áll minden betolakodó ellen.
Infraszaunázás hatására nemcsak az erek tágulnak ki, hanem a szívizom is erősödik, ugyanakkor a vérnyomás csökken, hiszen nagyobb területen folyik át ugyanannyi vér. Ezért jellemzően alacsony vérnyomású, szédülésre hajlamos emberek számára ellenjavalt az infraszaunázás, illetve csak minimális bent tartózkodási idő a megengedett. Nem árt előtte az orvosunkkal való konzultáció sem.
Terápiás jelleggel is javasolt az infraszaunázás. Rendszeres használatával ugyanis csökkenthetőek az ízületi fájdamak, az ízületi merevségek, és megszűnhetnek az izomgörcsök. Ezért idősebbeknek is ajánlatos a használata, és szemben a finn szaunával, nem fenyeget a rosszullét veszélye.
Az infravörös sugárzás nem kerüli el a hormonjainkat sem. Olyan hormonokat aktivál, mely rendkívül jó hatással van a hangulatunkra, ezért különösen javasolt idegrendszeri betegségekben szenvedőknek, depresszióra hajlamosoknak, de akár szorongásra vagy szimplán csak általános kedélyjavításra, feltöltődésre, kikapcsolódásra is kiváló.
Böngéssz a Gemini-Duo áruház különböző infraszaunái között!
(PR)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.