Miért drága a gyökérzöldség?

Az alacsony hozamok okainak tisztázásához induljunk ki a gyökérzöldségek hőmérséklet-, tápanyag-, talaj- és vízigényéből. A petrezselyem, sárgarépa, zeller a hidegtűrő növények csoportjába tartoznak, a hőmérsékleti optimumuk 16 fok, ettől a hőmérséklet – fejlődési zavarok okozása nélkül – 7 fokkal eltérhet. Azonban a petrezselyem és a sárgarépa vetőmagjának a csírázása már 3-5 fokon megindulhat. Kedvező fejlődéshez viszont 16–23 fok közötti hőmérsékletre van szükség. Az ennél magasabb hőmérséklet, különösen, ha gyenge tápanyagellátással és szárazsággal párosul, súlyos fejlődési zavarokhoz vezethet, hátrányosan befolyásolva a termés mennyiségét, minőségét.

A jó gyökérzöldség-termőtalaj könnyű, legföljebb középkötött, cserepesedésre, elfolyásra és rögösödésre nem hajlamos; az altalaj mély gyökeresedést tesz lehetővé. A jó vízgazdálkodás is fontos kitétel. Különösen a vetés utáni 50. naptól a 100–120. napig fontos a jó vízellátás, ugyanis akkor alakul ki a répatest végleges hossza, dől el a végleges terméshozam. A kötött talajok kevésbé alkalmasak a gyökérzöldségek termesztésére, jó víztartó képességüknek köszönhetően ugyanakkor bakhátas technológiával ezeken a talajtípusokon is eredményesen termelhetők e növények. Az ilyen talajokon a bakhátakat ősszel, a mélyszántás után kell elkészíteni, hogy a tél folyamán kellőképpen megülepedjen és a rögök szétfagyjanak.

A gyökérzöldségek közepes tápanyagigényűek. A friss szervestrágyázás mindenképpen kerülendő. Tápanyagban közepesen ellátott talajon alaptrágyaként hektáronként 80 kg nitrogén (NO3), 150 kg foszfor (P2O5) és 200 g kálium (K2O) hatóanyagot célszerű kijuttatni. A kálisó (KCl) használatát mellőzzük a klór mérgező hatása miatt. A petrezselyem, a sárgarépa és a zeller vízigényes növény. Fejlődésük kezdeti szakaszában különösen az 50. és 100–120. nap közötti időszakban nagyobb és fokozottan egyenletes vízellátást igényelnek. Ezt a természetes csapadék és a hőmérséklet függvényében pótolni kell. Sajnos a hőmérsékletet nem befolyásolhatjuk a szabadföldi termesztéskor. Az utóbbi néhány évben két évszak, a tavasz és az ősz szinte teljesen, vagy részben elmaradt. Különösen a télből a nyárba való fokozatos átmenet hiánya, a nyári, a megszokottnál lényegesen magasabb, 30–40 fok közötti hőmérséklet okoz komoly gondokat a termesztésben. Ha a klímaváltozás állandósul, át kell értékelni az eddig alkalmazott termesztéstechnológiát, és ha lehetséges, a megváltozott kílmához jobban alkalmazkodó fajtákat kell választani. Már köztermesztésben is megtalálhatók azok a kimondottan szárazföldi éghajlatra nemesített sárgarépa-hibridek, amelyek a megváltozott körülmények között is eredményesen termeszthetők.

A petrezselyem ugyan alacsonyabb hőmérsékleten, de hosszú idő alatt csírázik. A vetés időpontjának megválasztása ezért kulcsfontosságú az eredményes termesztéshez. Tavasszal a magokat a lehető legkorábban el kell vetni. A bakhátas termesztés a síkművelésnél korábbi vetést tesz lehetővé. Későbbi vetésnél, illetve másodvetésnél célszerű az előcsíráztatott vetőmagot választani. Ezeknél az előzetes kezeléssel a mag csíranyugalmát megszakítjuk, így elvetve lényegesen gyorsabban és egyöntetűbben kelnek, mint a kezeletlen vetőmag. Az előcsíráztatott vetőmagot viszont a felhasználásig szigorúan 5–15 fokon kell tárolni, valamint a tasakon feltüntetett határidőig kell felhasználni. Önmagában azonban az előcsíráztatott vetőmag sem szavatolja a biztos kelést, ha nem végzünk kelesztő öntözést, és a magágy nem megfelelő szerkezetű.

Az átteleltetéses termesztés (nyári vetés, tavaszi felszedés) régi, jól bevált termesztési mód volt az utóbbi évekig. Ez a módszer a már kész gyökér talajban tárolását, és magszárképződés előtti felszedését jelenti. Sajnos az utóbbi két tél nem kedvezett ennek az eljárásnak, az állományok jelentős része kifagyott. Lényegesen biztonságosabbnak és eredményesebbnek bizonyult a november közepi-végi tél alá vetés, kezeletlen vetőmaggal. A tél alá vetésnek is megvan a kockázata: túl korán kezd csírázni a mag, és a csírát a késői fagy elpusztítja, vagy a kelés utáni hideg időszak elindítja a jarovizációs folyamatot.

A folyamatos vízellátásra fokozottan fel kell készülni még azokon a termőhelyeken is, ahol az utóbbi időkig öntözés nélkül is nagy biztonsággal termesztették a gyökérzöldségeket. A kelleténél magasabb hőmérsékleten a fokozott párologtatás miatt a növények vízigénye is növekszik. A megnövekedett vízfelvétel viszont növekvő tápanyagfelvétellel és a tápanyagok folyamatos kimosódásával jár. Elsősorban a nitrogén és a kálium pótlásáról kell gondoskodni, lehetőleg öntözéssel együtt kijuttatott kálium-nitrát adagolásával. Ezt négyzetméterenként 2–3 dkg-os adagban a fejlődés szempontjából legfontosabb 50–120. nap közötti időszakban juttassuk ki, két-három alkalommal. Az öntözéshez olyan berendezést válasszunk, amely a vizet kis intenzitással, apró cseppekben juttatja ki (mikro-szórófej, nagy konzol). Ezekkel a kelesztő és a vízpótló öntözés is elvégezhető, a túlöntözés veszélye nélkül.

A megváltozott időjárás egyes növényi betegségek és kártevők tevékenységét is felerősítette. Különösen érvényes ez a talajlakó kártevőkre és betegségekre, így például a drótféregre, a vetési bagolypillére és a répalégyre. A talajlakó rovarkártevők elleni védekezést ezért feltétlenül a vetés előtt vagy azzal egy időben végzett talajfertőtlenítéssel kezdjük. A tenyészidő folyamán fokozottan figyeljük a levéltetvek, kabócák megjelenését, mert ezek nemcsak a szívogatásukkal, hanem vírusbetegségek terjesztésével is súlyos károkat okoznak. Az egyik legfontosabb kártevők a gyökérgubacs-fonálférgek. Súlyos fertőzéskor a teljes termést értéktelen gubaccsá tehetik. Kis területen, hajtatásban totális talajfertőtlenítéssel, vegyszeres kezeléssel védekezhetünk ellenük. Szántóföldön a fertőtlenítés és a vegyszerezés olyan költségnövelő tényező, amit a kultúra már nem bír el. A vetésforgó szigorú betartásával, és a mézontófűnek a forgóba illesztésével eredményesen védekezhetünk.