Megszületett a jogerős ítélet Alsóhatár polgármesterének és bűntársainak gyilkossági ügyében

františek dora

Idősebb Dora Ferencet összesen öt vádpontban találták bűnösnek, ezért 25 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

A Legfelsőbb Bíróság megerősítette a Specializált Büntetőbíróság korábbi ítéletét, Alsóhatár polgármesterének a legszigorúbban őrzött büntetés-végrehajtási intézetbe kell vonulnia 25 évre.

Fiát, ifjabb Dora Ferencet két gyilkosság megrendelése és gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt szintén 25 évre ítélték, Alföldi László pedig kétrendbeli gyilkosság elkövetéséért és kábítószer-kereskedelemért kapott ugyanennyit.

Szamaránszky Rolandot egy vádpontban találta bűnösnek a bíróság, így esetében marad a 18 év letöltendő börtönbüntetés.

A Madarász-gyilkosság kapcsán felmentették ifj. Dora Ferencet és Alföldi Lászlót, így újratárgyalás történhet, amelyet a Specializált Büntetőbíróság indítványoz majd.

Dora Ferencet és a három másik vádlottat több gyilkosság megrendelésével, illetve elkövetésével, csalással, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekkel, valamint azzal vádolták meg, hogy a Sátor-banda tagjaiként tevékenykedtek. A gyilkosságok indítéka a strómanok eltüntetése volt.

(Denník N, Aktuality)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?