Meghalt a Roxette énekesnője

sss
Stockholm |

Hosszú betegség után elhunyt Marie Fredriksson, a Roxette svéd duó tagja. Az énekesnőnél 2002-ben diagnosztizáltak agydaganatot. 

Családja, férje és két gyermekük gyászolják. Gyászközleményében a család így fogalmaz: „mély szomorúsággal kell közölnünk, hogy az egyik legnagyobb és legszeretettebb művészük elment. Marie Fredriksson december 9-én reggel halt meg korábbi betegségének következményeként”.
A Roxette-tet Per Gesslevel alapították 1986-ban. Legismertebb slágereik az It Must Have Been Love, a Joyride, a Listen To Your Heart és a The Look. Look Sharp! című albumuk 26 országban vezette a slágerlistákat, 8 millió példány fogyott el belőle. A duó 2002-ben kénytelen volt leállni, de 2009-ben visszatért, 2016-ban pedig egy Pozsonyt is érintő európai turnén mutatta volna be tizedik albumát és ünnepelte volna 30 éves fennállását. Az énekesnő állapotának hirtelen romlása miatt azonban a koncertkörutat végül le kellett mondaniuk. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?