Még mindig délibáb az R2-es

Pozsony | Bár az R2-es gyorsforgalmi út még mindig csak papíron köti össze Zólyomot Losonccal, Rimaszombattal és Rozsnyóval, a minisztérium már egy újabb elágazást tervez, mégpedig Magyarország irányába. A projekt elméleti része így tovább bővül, az építkezés reális kezdete viszont beláthatatlan távolságban van.
Demecs Péter

2018. január 29. 12:14

R2-es
Nem jutott messzire a sztrádaépítés Gömörben - Martin Domok/Plus Jeden Deň

Heves indulatokat váltott ki tavaly a pénzügyminisztérium azon elemzése, amely nem javasolta az R2-es egyes szakaszainak megépítését. Az érintett régiók lakosai több alkalommal szerveztek forgalomkorlátozó akciókat, amelyeken a gyorsforgalmi út továbbépítését követelték. Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter és Bugár Béla, a Híd elnöke azzal próbálta megnyugtatni a kedélyeket, hogy az R2-es továbbra is prioritás, az egyes útszakaszok projektdokumentációjának előkészítése nem állt le. Később Robert Fico kormányfő is kijelentette, hogy az R2-es projektje nem volt lesöpörve az asztalról. „Engem végképp nem érdekel egy hivatalnok véleménye” – válaszolta arra a kérdésre, mit gondol a pénzügyminisztérium elemzőinek elutasító elemzéséről.

Miután múlt héten az iránt érdeklődtünk a közlekedési tárcánál, hogy milyen stádiumban van az R2-es folytatása, azt a választ kaptuk, hogy az egyes szakaszok előkészítése előrehaladott állapotban van, legalább a Vámosfalva–Lónyabánya (Mýtna–Lovinobaňa) szakaszra kiírhatják a tendert, s hogy készül egy elemzés, amely indokolná az R2-es egy újabb elágazását.

A szlovákiai R2-es a tranzitforgalom elvezetése szempontjából fontos, ám nemcsak kelet–nyugat, hanem észak–dél irányban is, tehát Európa északi és déli részének összekötésében is fontos szerepet játszhat

 – tájékoztatta lapunkat a közlekedési tárca. Terveik szerint a gyorsforgalmi út Losoncnál elágazna, egy része Rimaszombat irányába vezetné a forgalmat, a másik viszont délre, a magyar határig.

Az, hogy mennyire reális ez az elképzelés, milyen stádiumban van a projekt és a magyar féllel való egyeztetés, a minisztérium leveléből nem derül ki. Mint ahogy az sem, miből akarják finanszírozni az R2-es már megrajzolt szakaszait. A tárca továbbra is az adósságfékről szóló alkotmánytörvény módosításában látja a megoldást, az erről szóló tárgyalások viszont a parlamentben elakadtak. „Az önkormányzatok képviselőit és a polgári aktivistákat találkozások során rendre felszólítjuk, gyakoroljanak nyomást a parlamenti képviselőkre annak érdekében, hogy szavazzák meg az adósságfék feloldását” – közölte a minisztérium, hozzátéve: ha nem lesz elég forrás az infrastruktúrára, már csak az állami költségvetésre, illetve az új uniós programozási időszakra (2021–2027) lehet számítani.

Ami az R2-es projektjének előkészítését illeti, a már említett Vámosfalva–Lónyabánya (Mýtna–Lovinobaňa) szakaszon kívül a Saca–Kassaolcsvár és a Rozsnyó–Szádalmás szakaszok állnak a legközelebb a versenypályázat kiírásához.

Az építkezésre még nincs pénz, de már a magyar határig vezetnék az R2-est

Ha az eredetileg betervezett ütemterv szerint folytatódna az R2-es projektje, akkor 2020-ban gyakorlatilag teljes hosszának közel fele már épülhetne, 2023-ban nyolc fontosabb szakaszt adhatnának át a forgalomnak. A közlekedésügyi minisztérium válaszaiból viszont arra lehet következtetni, hogy már maga a tárca sem bízik abban, hogy ezeket az időpontokat sikerül betartani. A Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) a tárca szerint 2018 első negyedévében elméletileg kiírhatná a versenyt a Vámosfalva–Lónyabánya (Mýtna–Lovinobaňa) szakaszra. Mivel azonban nincs pénz az építkezésre, a verseny kiírásának sincs sok értelme, s hasonló a helyzet a többi szakasszal is. „A versenyek kiírása a projektek előkészítésének befejezésétől, az anyagi fedezet bebiztosításától és attól függ, milyen gyorsan sikerül befejezni a projektek optimalizációját” – közölte az Új Szóval a közlekedési tárca sajtóosztálya. Ilyen optimalizáció eredménye például az a tavalyi döntés, mely szerint a szoroskői alagút kétcsöves helyett csak egycsöves változatban fog megépülni. További szakaszoknál vizsgálják, nem lehet-e módosítani a gyorsforgalmi nyomvonalát úgy, hogy költségmegtakarítás érdekében például ne kelljen annyi hidat építeni.

Az INEKO elemzése szerint az R2-es folytatását nem sikerül az állam elképzelése szerint megvalósítani.

Az időpontok teljesen irreálisak, nem veszik figyelembe a projektek előkészítéséhez szükséges minimális időt és az építkezés feltételezett hosszát sem

 – állítják az INEKO elemzői.

A minisztérium szerint viszont az INEKO nem aktuális információk alapján dolgozta ki elemzését; a forgalomsűrűség miatt indokolt a gyorsforgalmi folytatása, újonnan ráadásul egészen a magyar határig vezetnék. „A legaktuálisabb közlekedési felmérések igazolták, hogy elkerülhetetlen az R2-es folytatása Zólyomtól Losoncig és onnan a magyar határig. A szlovák és a magyar fél egy közös közlekedési modell kidolgozásán fog dolgozni, amely felméri a forgalom sűrűségét a magyar és a szlovák oldalon” – közölte a minisztérium azzal, hogy egy ilyen modell alapján reálisan fel lehet mérni, mennyire fontos az R2-es bővítése a magyar határ irányába.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
oltás

Átoltottság szempontjából felbillen az ország

trianon

Reflexiók Trianon szlovák olvasatáról

időjárás nyár

Derűs idővel indít az új hét

Naftali Bennett

Megszerezte a szükséges többséget a parlamentben az új izraeli kormány

Káli-medence

A Kál nemzetség földjén

Vlagyimir Putyin

A Szovjetunió (2.0) élt, él...

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.