A 19. században a legtöbb nőnek azzal kellett beérnie, hogy vezesse a háztartást, olvasson, zenét hallgasson. Ám Mocsáry Béláné Fáy Máriának ez nem volt elég.

Berzenczey László a szabadságharc alatt Erdély kormánybiztosa volt, az emigráns Kossuthot elkísérte Amerikába, majd útja a Távol-Keletre, végül pedig a Lipótmezőre vezetett. Bár gyakorlatilag körbeutazta a földet (sokak szerint az első magyar volt, akinek ez sikerült), egyik vállalkozását sem koronázta siker, részben ezért is végezte a budapesti elmegyógyintézetben.

Lóczy Lajos úttörő geológiai és geográfusi kutatásokat végzett Tibetben és Kínában, végül a Balatonhoz költözött, és jól megvizsgálta azt is.

Meghódította a pesti kabarét, a német mozikat, és az amerikai némafilmek világában is tündökölt. Huszár Pufi mégis hazatért, majd a háború miatt menekülni kényszerült, végül eltűnt.

Kossuth küldte Nyugatra, hogy fegyvereket szerezzen a magyar szabadságharcnak, végül az amerikai kormánynak segített a pénzverésben. Wass Sámuel a 19. század egyik legismertebb amerikás magyarja volt.

Egy fényképről választotta ki magának az elszegényedett magyar grófnőt az albán király, és nem döntött rosszul. Apponyi Géraldine képeslapokat árult a pesti Nemzeti Múzeumban, majd hirtelen albán királyné lett.

Segített a galíciai fronton, segített Győrben, majd a pápua emberevők között, végül japán katonák végezték ki. Molnár Mária megmutatta, mire képes a hit. Pedig nem akart ő egzotikus helyre utazni, mert tudta, hogy Magyarországon is van épp elég rászoruló, akinek segíthet. Mégis érezte, hogy Isten máshova küldi, ő pedig nem kerülheti el a feladatot, és nem is akarta.

Egy morvaországi falucska szülöttéből lett a dualizmus Budapestjének egyik legismertebb és legmegbecsültebb figurája. Hopp Ferenc ötször utazta körbe a földet. Tette ezt már több mint öt évtizeddel a vállán, elismert, befutott és gazdag fővárosi optikusként.

Eladott egy cári hadihajót, majd visszatért Európába, hogy a franciáknak elfoglalja Madagaszkárt, de inkább lepaktált a bennszülöttekkel. Benyovszky Móric tengeri kalandjai, második rész.

Ha kellett, harcolt, ha kellett, hajózott. Természetrajzot írt Kamcsatkáról, és gyarmatosította Madagaszkárt. Benyovszky Móricot semmiről nem lehetett lebeszélni. Viszont rábeszélni sem igen kellett semmire, volt neki saját terve elég. Annyi minden történt vele, hogy tanácstalanságunkban két részben foglalkozunk vele. Ez most itt az első.

De az is lehetne a Teleki Sámuelről szóló írás címe, hogy Sáromberkétől a Kilimandzsáróig. Vagy hogy egy magyar gróf, aki kiszínezte Afrika fehér foltjait. Merthogy Kelet-Afrika térképe a 19. század második felében még tele volt fehér foltokkal: a világ egyszerűen nem tudta, mi van ott, ugyanis európai arra még nem járt, vagy ha járt, nem jött vissza.

Menekült a fasiszták és a kommunisták elől, élt egy rakás országban, írt sikerkönyvet magyarul és angolul, végül hazatért. Faludy György kilencvenéves kora fölött is képes volt meglepetést okozni.

Felfedezései világszenzációnak számítottak, addig ismeretlen élőlények százait nevezték el róla. Bíró Lajost Óceániában olyan bennszülöttek is barátjuknak fogadták, akik korábban sosem láttak fehér embert.

Nem utazta körbe a világot, hazájának viszont majdnem minden szegletét bebarangolta. Természettudós, régész, politikus – Herman Ottót az utolsó magyar polihisztornak tartják.

Napjainkban a Pulitzer név elegánsan, tiszteletet parancsolóan cseng, a Pulitzer-díj pedig az újságíró mennybemenetelével egyenlő. Pedig Joseph Pulitzer neve saját korában nem ezt jelentette, nagyon nem.