A székely Kossuth, aki a magyarok őshazáját kereste

Eredményei azonban ennek ellenére jócskán vannak, nem is kicsik.

Önálló székely haderő

Kezdjük ott, hogy Berzenczey László családja Maros megyében élt, nagyapja egyike volt Kőrösi Csoma Sándor támogatóinak. A híres székely utazó sorsáéhoz Berzenczey pályája annyiban hasonló, hogy mindketten híresek lettek valamiért, viszont végső céljukat nem sikerült elérniük: a magyarok őshazáját nem találták meg. Berzenczey László 1820-ban született Kolozsváron, és már gyerekként tanúbizonyságot tett arról, hogy mennyire szeret a világban kóborolni. Az iskolát ugyanis unalmasnak találta, előfordult, hogy tanulás helyett hónapokig bolyongott az országban. Mindenesetre kitanulta valahogy a jogot, Maros megye írnokként alkalmazta, és már fiatal korától aktívan részt vett a közéletben, a reformellenzék lelkes támogatójaként. Az 1847-es országgyűlésen már a megye követeként van jelen, 1848-ban pedig választott képviselőként. Jó szónoki tehetsége és radikális nézetei miatt kis Kossuthként vagy székely Kossuthként is emlegették. Hamarosan tényleg Kossuth munkatársa lett, a kormányzó Erdély kormánybiztosává nevezte ki a fiatal Berzenczeyt, és megbízta őt azzal, hogy lovasezredet szervezzen a székelyekből. Ő pedig ezt meg is tette, majd hatáskörét némileg túllépve 1848 októberében Agyagfalvára székely nemzetgyűlést hívott össze, ahol hatvanezer székely tanácskozott, az egyik eredmény pedig az lett, hogy létrehozták az önálló székely haderőt a magyar szabadságharc támogatására.

A szabadságharc bukása után Berzenczey László átszökött Moldvába, ahol vándor cigányokhoz csapódva araszolgatott Bulgária felé. Eljutott Csángóföldre is, ahol szembesült azzal, hogy a Kárpátokon túli völgyekben érdekes hangsúlyú magyarsággal beszélő népcsoport lakik. A csángurok – így nevezte őket. Végül eljutott a szabadságharcos emigránsok célországába, Törökországba, ahol örmény papoktól tudakozódott a magyarok egykori őshazását illetően. Végül csatlakozott Kossuthhoz. Távollétében a császári igazságszolgáltatás halálra ítélte, és jelképesen felakasztották.

Amerikából Tibet felé

1851-ben Kossuthtal New Yorkba ment, testőrséget szervezett neki, de útjaik aztán elváltak. Berzenczey a nyugati parton a kaliforniai aranyláz által odavonzott magyarok közt keresett segítséget. San Franciscóból Szingapúrba, Hongkongba, majd Indiába utazott, célja itt már az egykori magyar őshaza felkutatása volt. Hallott ugyanis Hongkongban egy tibeti nomád lovas népről, amelyben a magyarok őseit sejtette. A kínai hatóságokat azonban nem igazán érdekelték a magyarok ősei, az viszont annál inkább, hogy a gyarmatbirodalmak születésének korában nyugati jövevényeket ne engedjenek be Tibetbe (melyre akkor már a britek és az oroszok is fenték a fogukat). Így Berzenczey is visszafordulni kényszerült, pontosabban továbbutazni Európa felé. Letörten indult útnak, de nem tudhatta, amiben Kőrösi Csoma is tévedett, hogy a magyarok őshazáját nem Tibetben és nem is a Tarim-medencében élő ujgurok közt kell keresnie.

Török emigrációból Klagenfurtba

1853-ban már ismét Törökországban van, és a törökök oldalán harcol az oroszok ellen a krími háborúban. Ezután egy török kisvárosban, Burszában telepedik le, nem is sejtve, hogy jó százhatvan évvel később ennek a városnak a focicsapata, a Bursaspor leigazolja Dzsudzsák Balázst, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát. Ha megérte volna, biztosan kiment volna Dzsudzsák meccseire, csak hát egyrészt az emberek ritkán élnek százkilencven évig, másrészt Berzenczey sem bírta itt túl sokáig. Egészségi állapota és anyagi helyzete egyre romlott, úgyhogy jobb híján feladta magát egy osztrák konzulátuson. A császári igazságszolgáltatás Klagenfurtban internálta, az itteni fogságban nem mással, mint Görgey Artúrral társaloghatott. A kiegyezés után mindketten amnesztiát kaptak, Berzenczey ismét országgyűlési képviselő lett, de a napi politika hamar felőrölte türelmét, így újabb távol-keleti kutatóút szervezésébe kezdett. Ekkor még mindig csak negyvenes éveit taposta.

Sikerült, de mégsem

Kapóra jött neki a cári Oroszország keleti terjeszkedése, így az oroszok támogatásával valósulhatott meg újabb útja, mely ismét Tibetet célozta. 1873-ban Szentpétervárra utazott, majd az Urálon és Szibérián át eljutott Indiába. Ezzel vitte véghez élete talán legnagyobb utazási teljesítményét, mellyel az indiai lapokba is bekerült. Előtte ugyanis senkinek sem sikerült északnyugatról, Közép-Ázsiából a Karakorum-hágón keresztül Indiába eljutnia. Ez az az útvonal, amelyről Kőrösi Csoma Sándor ötven évvel korábban visszafordult, amikor a nyugat-tibeti Leh városában leküzdhetetlen akadályokkal szembesült: mind a politikai helyzet, mind az egyéb körülmények a biztos halált jelentették volna számára az ujgur – vagy ahogy ő nevezte, jugar – néphez vezető úton. Az útvonalat Berzenczey észak felől járta végig, de neki is óriási szerencséje volt, hogy továbbengedték. Muhammed Jakub Khan afganisztáni emír ugyanis fogságba ejtette, és csak a hozzá éppen látogatóba érkező brit kormánymegbízott, Douglas Forsyth közbenjárására engedte őt szabadon. Pontosabban megengedte, hogy Berzenczey kétnapi járóföld távolságból kövesse a brit megbízott Indiába visszainduló karavánját. Így sikerült a Tarim-medence felől átkelniük a Karakorum-hágón és Ladakon (Nyugat-Tibet) keresztül lóval leérnie Indiába. Végletesen elcsigázva, megromlott egészségi állapotban jutott el Kasmírba. Aztán persze hazajött.

Útja tehát részben sikeres volt, hiszen végigjárta az útvonalat, mely Csomának, a másik nagy székely utazónak nem sikerült, a magyarok remélt őshazájáról ugyanakkor nem tudott meg sokat. Hazatért Budapestre, ahol elméje fokozatosan elborult, így utolsó hét-nyolc évét élő halottként töltötte, a lipótmezei elmegyógyintézetben. Élete példátlan a magyar utazóké közt, hiszen egyszerre volt sikeres politikus és ügyes utazó, még ha elméleteit és törekvéseit a tudomány később nem igazolta is.

Vitáik Görgeyvel

Berzenczey László és Görgey Artúr a klagenfurti fogságban nem azzal töltötték idejüket, hogy utazási élményeiket mesélték, hanem arról vitatkoztak, hogy az elbukott szabadságharc miatt ki viseli a felelősséget. Berzenczey Kossuth közeli híveként Görgeyt a fegyverletétel miatt árulónak tartotta, és ennek hangot is adott. Görgey azzal védekezett, hogy ha igazak volnának Kossuth vádjai, akkor ő most nem fogságban ülne, és a harctéren sem tette volna kockára az életét. Kettőjük közös fogsága Krúdy Gyulát is megihlette, aki A tábornok barátja című novellájában dolgozta fel a témát.