Lebénult egy hatéves kislány a tánciskolában rákényszerített nyújtógyakorlat után

tánc kislány

A kínai tánciskola nem ismeri el felelősségét.

Mindkét lábára lebénult egy hatéves kislány a kínai Henan tartományban, miután egy tánciskolában túlságosan erősen nyújtották a lábát – írja a 24.huhelyi sajtó nyomán. A Pingdingshan városában található tánciskolában történt esetet biztonsági kamera rögzítette.

A felvételen látni, ahogy az egyik oktató a lány bal lábát az oldalán fekvő lány feje fölé nyomja. A kegyetlennek látszó gyakorlat után a Tongtong nevű lány bicegve sétál áll, majd leül. Ezután azonban képtelen felállni, és amikor az oktatók felemelik, nem tartja meg a lába.

Az orvosok megállapították, hogy kislány gerincsérülést szenvedett a nyújtástól. Anyja elmondása szerint az orvosok 30 százalékos esélyt adtak arra, hogy fel fog épülni. A Li nevű nő közlése szerint lánya imádott táncolni, és két éve jár tánciskolába.

Az anyuka elmondása szerint a tánciskola eleinte segítőkész volt, de miután a lány állapota nem javult, már nem látogatják meg a kórházban, és telefonhívásaira sem válaszolnak.

Az iskola közölte, hogy eleinte fizették a lány kórházi számláit, de erre már nem hajlandóak. Magyarázatuk szerint a lánynak biztosan volt valamilyen meglévő egészségügyi problémája, máskülönben nem sérülhetett volna meg így, és ezért nem érzik felelősnek magukat a történtekért.

(24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?