Kulturális veszteségeink XXVIII.

Az Oscar-díjra jelölt rövidfilmek alkotói számára azért is fontos az ily módon kivívott közfigyelem, mert filmjeiket általában csak a szűk szakma és a különféle fesztiválok közönsége ismeri. Pedig a színészi alakítások, a tömörítés művészete és az igényes megvalósítás legtöbbször megérdemelné a nagyközönség figyelmét.
 
Vincent Lambe ír rendezőről sem hallottunk eddig, néhány rövidfilm és nálunk ismeretlen előadók videóklipjei fűződtek a nevéhez, a múlt héten viszont tele volt vele a világsajtó. Ugyanis Detainment (Fogvatartás) című harmincperces filmjét Oscarra jelölték. A gond csak az, hogy egy gyermekgyilkosságot dolgozott fel, rendőrségi jegyzőkönyvek alapján, és elfelejtett egyeztetni az áldozat szüleivel, akik a jelölés visszavonását kérik, illetve a film bojkottálására szólítják fel a nézőket.

1993-ban két tízéves fiú egy liverpooli bevásárlóközpontban 

elcsalogatott az anyjától egy kétéves gyereket, aztán egy vasúti töltésnél brutálisan megkínozták és agyonverték. 

Az eset az egész országot megrázta, tele volt vele a brit sajtó. Az akkor tizenkét éves Vincent Lambe-nak is nagyon az agyába vésődött. „Nekem mindig azt mondták, hogy azok a fiúk sátánok. Még most is úgy tekintenek erre az ügyre, ami egyértelműen fekete és fehér. Úgy gondolom, szükség van arra, hogy ennél jóval mélyebben megértsük. A szürke egy kis árnyalatát akartam hozzáadni” – mondta a BBC-nek, és azt is közölte, nem szándékozik visszavonni az Oscarról a filmet, hiszen pont azért csinálta, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a kevésbé ismert tényekre.

Csakhogy a kétéves kisfiú, James Bulger szülei azt állítják, a film az elkövetőkkel szimpatizál, úgy állítja be őket, mintha nem lettek volna tisztában tettük súlyosságával. Érthetetlen, hogyan fordulhatott elő, hogy a stáb egyszerűen kihagyta a Bulger családot az egészből, a rendező csak akkor próbálta felvenni velük a kapcsolatot, amikor a filmet már egy csomó fesztiválon bemutatták. Bárhogy igyekeznék is szépíteni a történteket – lelkendezhetnék például a két gyerekszereplőn, akik tényleg elképesztő alakítást nyújtanak – a dolog úgy fest, mintha Lambe csak egy jó témának tekintette volna ezt a szörnyűséget, és elfeledkezett volna arról, hogy megtörtént esetből csinál doku-drámát, azaz lelkes igazságkereső igyekezetével mély sebeket téphet fel. 

Ha az áldozat szülei úgy érzik, nem sikerült objektív képet adnia, a minimálisan elvárható emberi gesztus az lenne, ha bejelenti: ezek után nem kíván megmérkőzni az Oscarért.

Eddig is sok ember életét keserítették meg vagy tették tönkre az „igaz történeten alapuló” játékfilmek. Aki jó pénzért eladta a jogokat egy stúdiónak, az utólag hiába kesereg, általában nem tehet semmit a végeredmény (végtermék) ellen. Akitől azonban nem is kértek engedélyt ilyesmire, annak remélhetőleg van valamilyen lehetősége védekezni. Kíváncsian várom, hogyan reagál a filmes szakma és a társadalom, amelynek egyre alacsonyabb az ingerküszöbe. Mert ha ezt lehet, akkor már tényleg bármit lehet...